Oda nézzenek!

2025.01.13. 14:52

Más új járatokkal is repülhetünk a nyáron Debrecenből? Itt a minisztérium közleménye!

Bár a bikiniszezonra még egy darabig várni kell, érdemes már jó előre tájékozódnunk az esetleges nyaralást illetően. A korábbi években is rendkívül népszerűek voltak a debreceni repülőtér járatai, a jelek szerint idén is számos egzotikus országot vehetünk majd célba.

Átfogó járatfejlesztés zajlik a debreceni repülőtéren, Larnakára és Burgaszba is indul repülőjárat Debrecenből idén nyáron – hívta fel rá a figyelmet hétfőn az MTI, a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye alapján. Mint írták, a tárca a tavalyi évben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek szerves részét képezik a járatfejlesztések. 

Két népszerű turistaparadicsomot is visszavesz a debreceni repülőtéri kínálatába a WizzAir
Két népszerű turistaparadicsomot is visszavesz debreceni repülőtéri kínálatába a WizzAir
Forrás:  Illusztráció / Napló-archív

Az MTI-nek eljuttatott közleményben emlékeztetnek arra, hogy a többségi tulajdonos kiemelt feladatként tekint az új évben arra, hogy a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalmát az eddigi csúcsot jelentő 2019-es vagy azt meghaladó szintre emelje a korábban már sikeresen működő, vagy új járatok indításával.

Bővítik a debreceni repülőtér kínálatát

A járatfejlesztések célja - a felmerülő utazási igények figyelembevétele mellett - egyrészt a légikikötő régiós vezető szerepének kialakítása, másrészt olyan célállomások elérhetővé tétele, melyek új kapukat nyitnak hazánk számára a globális légiközlekedésben.

Ezen törekvések eredményeképpen a Wizz Air a nyári menetrendi időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait. 

Hozzátették: a járatok bővítésének lehetőségeiről a debreceni repülőtér menedzsmentje további folyamatos tárgyalásokat folytat különböző légitársaságokkal.

A vezetés határozott célja, hogy a március 30-al induló nyári szezon kínálata a jövőben további új járatokkal bővüljön. A tárgyalások során ugyanakkor a szezonális kínálat fejlesztése mellett az egész évben elérhető járatok mielőbbi bővítése is jelentős hangsúlyt kap – szögezte le közleményében az NGM.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában