Felújítás

2025.01.16. 12:02

Megvan, mely paneleket újítják fel Debrecenben – fotókkal

Még 2023-ban, saját forrásból indította el a kezdeményezést a város önkormányzata. A debreceni panelprogramban eddig 32 társasház pályázott sikeresen. A városvezetőség kötelezettséget vállalt arra, hogy 5 éven keresztül fenntartja ezt a támogatási lehetőséget.

Debrecen önkormányzata felismerve azt, hogy a megváltozott kamatkörnyezet és az építőiparban megnövekedett költségek miatt a társasházak nehezen vagy egyáltalán nem tudják megkezdeni a szükséges felújításokat, 2023-ban saját költségvetéséből indított el panelprogramot. Papp László polgármester csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elmondta, a városvezetőség arra vállalkozott, hogy 5 éven keresztül, évente 500 millió forint keretösszeget fordít debreceni panelprogramban a panelházak felújítási költségeinek támogatására.

debreceni panelprogram, debrecen, panelház, panelprogram, társasház, debreceni panelház
Eddig összesen 32 pályázat nyert a debreceni panelprogramban
Forrás: Molnár Péter

Huszonöt százalékos intenzitás mellett indulhattak el a panelépületek energetikai felújításai, valamint liftek cseréje. A kiíráson 2024-ben – az igényekhez igazítva – módosítottunk a kiíráson, melybe belekerültek az 1990 előtt épült, legalább 12 lakást magukban foglaló, nem paneltechnológiával kialakított társasházak, illetve a liftek felújításának támogatása is

 – idézte fel a városvezető.

debreceni panelprogram, debrecen, panelház, panelprogram, társasház, debreceni panelház
A debreceni panelprogram 2024-es pályázatán 26 társasház nyert támogatást. Képünkön: Papp László és Debreceni Andrea közös képviselő
Forrás: Molnár Péter

Hogyan változik a debreceni panelprogram 2025-ben?

Debrecen polgármestere elmondta, eddig 32 társasházi közösség pályázott sikeresen a debreceni panelprogramban, a 2024-es felhíváson 26-an nyertek. Közülük 12 társasház esetében már átadták a támogató okiratokat, január 16-án pedig további 14 társasház közös képviselői vették át ugyanezt.

Papp László elmondta, uniós kötelezettség, hogy a távfűtött és központi hőellátással rendelkező épületeket 2027. január 1-ig költségmegosztókkal kell felszerelni, amennyiben ez műszakilag kivitelezhető és megfelelően költséghatékony. Ezért a debreceni panelprogramot az ezt célzó támogatással egészítik ki 2025-ben.  

– Itt 50 százalékos támogatási intenzitással tervezünk. Kérjük az érintett társasházak közösségeit, hogy a Debreceni Hőszolgáltatóval egyeztessenek azzal kapcsolatban, milyen felújítás szükséges – mondta Debrecen polgármestere.

További 14 debreceni panelházat újítanak fel

A sajtótájékoztató végén adták át 14 társasház közös képviselőinek a támogatói okiratokat. A jelenlévők többek a debreceni panelprogrammal kapcsolatban javaslatokat és észrevételeket is tettek. Mint kiderült, a lakóközösségek örülnek a fejlesztéseknek, s a kivitelezők kiválasztása sem körülményes. Továbbá javaslat érkezett az panelházak régi elektromos-hálózatának és erkélyek felújításának támogathatóságára is.  

A debreceni panelprogram támogatásával újult, illetve újul meg többek között:

  • Egyetem sugárút 51-53. 
  • Lehel utca 14. 
  • Jerikó utca 32. 
  • Dózsa György utca 9. 
  • Gvadányi utca 14. 
  • Sámsoni út 139. 
  • Domokos Lajos utca 5-7. 
  • Sámsoni út 141.
  • Mikszáth Kálmán utca 4-6-8.
  • Derék utca 50-52.
  • Cívis utca 17.
  • Domokos Lajos utca 20-22.
  • Piac utca 26. A-B
  • Piac utca 74.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában