Szavazás

2025.01.24. 11:22

Újraválasztották Bács Zoltánt, ő marad a sportszövetség egyik legfontosabb embere

Négy évre választották meg szavazásuk során a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség alelnökét. Bács Zoltánt, a Debreceni Egyetem kancellárját újraválasztották a tisztség betöltésére.

Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ), amelyen a küldöttek újraválasztották a köztestület eddigi alelnökét, Bács Zoltánt, a Debreceni Egyetem kancellárját – számolt róla a be a Debreceni Egyetem.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja marad az NDHSZ alelnöke
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja marad az NDHSZ alelnöke
Forrás:  Unideb.hu

Az NDHSZ legfőbb törekvése, hogy a teljes magyar lakosság, különös tekintettel a fiatal korosztály, a köz- és felsőoktatásban részt vevő diákok és hallgatók körében népszerűsítse az egészséges életmódot, a rendszeres fizikai aktivitást, a sportolást. A célok továbbra is változatlanok a szövetségnél: a gyerekek sporthoz való viszonyának erősítéséért, illetve a szabadidősport lehető legszélesebb körben történő támogatásáért tevékenykednek.

Bács Zoltán 2019 óta tölti be a pozíciót

Mint írják, a felsőoktatási hallgatói sport képviseletében vesz részt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az NDHSZ mint köztestület feladataiban. Az NDHSZ a gyűjtőkörű sportszövetségek szervezete, ahol a 18 év alatti diáksport, a felsőoktatási sport és a szabadidősportokat összefogó szövetségek hangolják össze munkájukat szükség szerint. 

– A MEFS delegáltjaként újra alelnökként szavazott bizalmat számomra a közgyűlés, remélem hatékonyan tudjuk majd a sportunkat tovább fejleszteni, ami olyan fontossá vált a Debreceni Egyetem életében is. Örülök, hogy egyetemünk elismert a sportszakmai körökben, így az MRK tudományos bizottságában, a SOSZ-ban, az NDHSZ-ben és a MEFS-ben is elnöki, alelnöki, elnökségi szinten képviselhetjük, de a Magyar Olimpiai Bizottság munkájában is szavazati joggal vehetünk részt – hangsúlyozta Bács Zoltán.

A Debreceni Egyetem kancellárja 2019 óta tölti be a pozíciót, megbízatása a szavazás értelmében újabb négy évre szól. 

Mint ismert, a Debreceni Egyetem számára kiemelt jelentőségű polgárai jólléte, számos kezdeményezés, az egészséges életmódra ösztönző program bizonyítja ezt. A DE érte el hazánkban elsőként a platinum fokozatot a FISU Healthy Campus minősítési rendszerében is, amelynek értelmében a világ azon 38 intézménye közé tartozik, amelyek a legmagasabb minősítéssel rendelkeznek az egyetemi életminőség, életmód területén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában