Konténerekkel és mulatós zenével vártuk a karácsonyt Debrecenben a '90-es években

Északi-sarki mesebeli falvak hangulatát idéző mézecskalácsházikók, manók, fényfűzérek, korcsolyázó emberek. Ilyesmit is várunk egy valamirevaló adventi vásártól Debrecenben. Nem mindig fogadta ám ilyen kép az ünnepi lázban égőket. Volt idő, amikor a karácsonyi vásár kimerült abban, hogy a Kölcsey Központ korábbi, mára lerombolt betonépületének parkolójában felsorakozó konténerekből árulták a kereskedők a portékát. Díszítés a karácsonyi dekoros standjánál volt csak, a fényeket a hi-fis világítós magnója biztosította, a gyerekek pedig nem levelet dobtak a télapó postaládájába, hanem a zsebpénzüket a felüljáró alatt berendezett szabadtéri játékterem gépeibe. Ez volt az Aranycsengő vásár, ami a karácsonyi hangulatot ugyan nem lőtte le előre, de legalább tele volt giccses, bóvli áruval, kínai játékkal, török ruhával, orosz édességgel. A parkolóban megrendezett vásárnak egyébként az előzménye sem sugároz éppen ünnepi meghittséget. Ráadásul adventi vásárnak sem igazán nevezte senki, a frissen levedlett kommunizmus árnyékában a vallást idéző kifejezések hatására még ijedtében feltámadt volna a már ledöntött Lenin-szobor.

Békétlen karácsonyi vásár

A ’90-es évek elején az árusok körében felháborodást keltett, hogy a jól bevált Csapó utcai helyszínről a közgyűlés a Kölcsey Központhoz költöztetné az Aranycsengőt. A kereskedők tiltakozásul kijelentették, hogy ők azért is a régi helyszínen fogják felverni a sátrat, azonban a város vezetői felhívták a figyelmüket, ebben az esetben rendőri segítséggel fogják eltávolítani az árusokat.

Az áthelyezésre egyébként azért volt szükség, mert a Csapó utca Dósa nádor tér és Burgundia utca közti szakasza akkoriban még nem volt sétálóövezet, és alapesetben is az egyik legforgalmasabb résznek számított, gyakori dugókkal. Ezt tetézte még egy bámészkodókkal és sátrakkal teli kirakodóvásár. Sokan nosztalgikus emlékként dédelgetik, de azért árnyoldalai is voltak az Aranycsengőnek. A legérzékletesebben talán egy 1991-es Napló ír a Csapó utcai vásárról, amiből az derül ki, nem is olyan biztos, hogy régen minden jobb volt:

Hogy is ne varázsolná az embert karácsonyi hangulatba egy ilyen kedvcsináló? Így költözött tehát az évek során az Aranycsengő a Gambrinus közbe és a Kölcsey Központ parkolójába, ahol gyakorlatilag senkit sem zavart. A parkolóban a legelső vásárt 1990-ben rendezték, a sátraknál jóval higiénikusabb konténerekbe költöztek az árusok, melyet a város a MÁV-tól bérelt.

Az Aranycsengő vásárlóinak lehetősége sem volt reklamálni

Szintén kérdéses volt, mi történik, ha a karácsonykor átadott ajándék nem tetszett, rossz méretet választottunk, esetleg hibás. Reklamálni nem nagyon volt hol, mivel az ünnepek után a vásárnak hűlt helye sem volt. Gyakran nyugtát sem kaptak a vásárlók, ami legalább egy nyom lehetett volna a kereskedő felé.

Így telt bő egy évtizedig az Aranycsengő. Az utolsó előtti évben a Napló arról számolt be, hogy a Szenteste előtti nagy hajrában csak a bevásárlóközpontok voltak tele. Volt, ahol mind a 40 pénztár működött, és az emberek egymásra tolták a bevásárlókocsit. Ezzel szemben a művelődési központ parkolójában az eladók egymást szórakoztatták, míg a vevőkre vártak.

Ez már csak azért is szomorú, mert a helypénzt ki is kellett volna termelni. Ennek pontos összegét egyébként akkoriban tájékoztatásképpen közzé is tette az újság: az árusoknak egy kisebb konténerért 60 ezer, a nagyobbakért 95 ezer forintot kellett fizetni a vásár idején, ez utóbbi nagyjából kéthavi minimálbért takart.

Mivel 2003-ban már elkezdték az akkor már három éve üresen álló Kölcsey Központ monumentális betonépületének elbontását, akkor már úgy hirdették az Aranycsengő vásárt, hogy „a Piac utca sétálóutca részén, a Batthyány utcán” lesz megtartva. Akkor még ugyanis ez volt az egyetlen térkővel borított utca a belvárosban, ahol nem volt járműforgalom. Később a Kossuth térre költözött a karácsonyi piac, ami addig bővült, amíg elnyerte mai, elbűvölő kinézetét.