2024.09.30. 12:27
A nádudvari tanács tagjai több mint 70 alkalommal döntöttek közösen
A társulási tanács utolsó ülésén a költségvetés módosítása mellett két polgármester búcsúzott el, lezárva ezzel a 2019-2024-es ciklust.
A Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának cikluszáró ülésén az idei költségvetésükről szóló határozatát módosították szeptember 27-én, pénteken. A Nádudvar, Tetétlen és Bihardancsháza települések polgármesterei alkotta grémiumnak ez a döntés volt az utolsó hivatalos cselekedete, ebben az összetételben, hiszen a háromfős tanács két tagja is leköszönt.
Borbélyné Fülöp Hajnalka Tetétlen, míg Balku Tamás Bihardancsháza polgármesteri posztjától válik meg. Maczik Erika Nádudvar „első embere” a társulási tanács elnökeként továbbviszi feladatait.
A tanács a 2019-2024-es ciklus 14 társulási ülésén összesen 71 határozatot hozott.