2024.09.09. 17:30
Királyi bánásmódban részesülnek a diákok – svédasztalos menza tíz debreceni iskolában
Szeptember 2-án elstartolt a 2024-2025-ös tanév. Több diák örülhetett, őket svédasztalos menza várta debreceni iskoláikban.

A gyerekek és szülők visszajelzéseire igyekszik reagálni a szolgáltató
Forrás: Illusztráció: MW-archív
Ma egy hete, szeptember 2-án, hétfőn becsengettek. Elstartolt a 2024-2025-ös tanév, a diákok iskolatáskát ragadtak, hogy a nyári vakáció után a már meglévő tudásukat tovább bővítsék. Azonban a tanulás mellett az is fontos, hogy minőségi ételeket fogyasszanak, ezért megérdeklődtük, hányan adták le igényüket közétkeztetésre. A debreceni polgármesteri hivatal válaszában kiemelte, eddig valamennyivel több mint 16 ezer óvodás- és iskoláskorú étkező számára érkezett megrendelés, de jelenleg is folyamatosan nyújtják be a szülők az étkeztetésre vonatkozó igényeiket. A határidő 2024. május 31. volt, ennek ellenére sok szülő még most sem nyújtotta be a gyermeke étkezésére irányuló kérelmét, így egyelőre nem állapítható meg, hogy az elmúlt évhez képest csökken vagy emelkedik majd a közétkeztetést igénybe vevők száma. A hivatal kitért a svédasztalos menza szolgáltatásra is.

Forrás: Illusztráció: MW-archív
Svédasztalos menza az iskolákban
A polgármesteri hivatal válaszlevelében aláhúzta: az étkezési térítési díjakat Debrecen önkormányzatának közgyűlése rendeletben határozza meg. Az város egész évben támogatja a gyermekek óvodai, iskolai étkeztetését. Az önkormányzat állami támogatás igénylés alapján a 2024. évi költségvetésből közel 1 milliárd 600 millió forintot biztosít a gyermekek ingyenes étkezésére.
A minőségi kifogásokat, esetlegesen a reklamációkat az étkeztetési szolgáltató minden esetben kivizsgálja. A kivizsgálás eredményéről a szülők tájékoztatást kapnak. A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló EMMI rendeletben előírtak alapján a diétás étrendre vonatkozó igényeket az étkeztetési szolgáltató a benyújtott igazolásoknak megfelelően biztosítja
– közölték. Arról is írtak, hogy az elmúlt évben a Hungast Vital Kft. szolgáltatási területén több fontos változás történt. A pozitív visszajelzésekre való tekintettel továbbra is folytatódik a szabadszedéses (svédasztalos) szolgáltatás ott, ahol az előző évben már bevezeték azt. A svédasztalos menza jelenleg tíz intézményben érhető el.
Nem tartják fontosnak, hogy minden nap legyen leves
A polgármesteri hivatal érdeklődésünkre közölte, a legfontosabb jelzések és fogyasztói igények az alábbiak voltak az oktatási és nevelési intézményekben: a gyermekek (és szülők) véleménye szerint a kedvenc ételek előfordulhatnak gyakrabban is az étlapon, különösen igaz ez a levesek esetében; ugyanakkor alapvetően nem tartják fontosnak, hogy minden nap legyen leves a választékban. Továbbá a választási lehetőség biztosítása esetén az ételek párosítására vonatkozóan érkezett több észrevétel.
– A szolgáltatónak alapvető dolga és érdeke a fogyasztói visszajelzések alapján a választék igényekhez történő igazítása, természetesen a jogszabályi megfelelés szempontjait figyelembe véve. A szeptemberi tanévkezdéstől érvényes étlapokat az új szempontok alapján módosították – tájékoztatott a polgármesteri hivatal.
Köznevelési intézményeknél alkalmazandó étkeztetési intézményi térítési díjak | ||
megnevezés | étkezés típusa | térítési díj nettó összegben (Ft/nap) |
ÓVODA | tízórai ebéd uzsonna
| 120 430 110 összesen 660 |
FŐZŐKONYHÁVAL RENDELKEZŐ ÓVODA | tízórai ebéd uzsonna
| 145 540 145 összesen 830 |
ÁLTALÁNOS ISKOLA | tízórai ebéd uzsonna
| 145 530 140 összesen 815 |
KÖZÉPISKOLA, KOLLÉGIUM | reggeli tízórai (kollégium) ebéd uzsonna (kollégium) vacsora
| 350 100 650 105 460 összesen: 1460/1665 (kollégium) |