Közlekedés

2024.09.06. 17:30

„A 35 fokos hőséggel már nem bírnak” – lezárult a nyári főszezon a MÁV-nál

Hiába véget ért a vakáció, szeptember 22-ig Budapestről és több dunántúli városból is sűrű közlekedéssel, átszállás nélkül lehet majd eljutni a Balatonhoz. A MÁV tájékoztatta a Haont a főszezonról.

Nagy Emese

A MÁV megosztotta, Debrecenből három közvetlen vonattal lehetett elérni a Balatont

Forrás: Napló-archív

A nyári főszezon a MÁV-nál is lezárult, viszont az utószezonban is sűrűbb lesz a vasúti közlekedés a Balatonhoz, ami idén igencsak jó hír, hiszen jelenleg is tombol a hőség az országban. Az iskolakezdéssel szinte egyidejűleg, szeptember 1-jén a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága közlemény adott ki, melyben közölte, a 2024-es főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki. Ez a szám a díjmentesen, és különösen a vármegye- vagy országbérletekkel utazókkal együtt több százezres nagyságrenddel nagyobb, ami jól mutatja a kötöttpályás közlekedés növekvő, hazai népszerűségét. Az utasigényekhez alkalmazkodva pedig az utószezonban is külön menetrenddel segíti a vasúttársaság a tóhoz való eljutást: szeptember 22-ig Budapestről és több dunántúli városból is sűrű közlekedéssel, átszállás nélkül lehet majd eljutni a Balatonhoz.

A MÁV-tól megtudtuk, az idei főszezonban  a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű volt
Balaton Haon vonat
A MÁV-tól megtudtuk, az idei főszezonban  a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű volt
Forrás:  Napló-archív

Hogyan vélekedik a MÁV a nyári főszezonról?

Mint írták, csak a főszezont figyelembe véve a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 878 ezer, az északira pedig 378 ezer menetjegyes utazás történt. A legtöbben július 20-án utaztak, 38-40 ezer napi viszonylati jegyvásárlást rögzített a MÁV-START, ezt az augusztus 22-23. és július 11–12. közötti napok eredményei követték. A balatoni helyjegyköteles vonatok átlagos kihasználtsága az előző évi 60-ról 65 százalékra emelkedett. A legnépszerűbb helyjegyes járat, ami a keleti országrészből indult a Záhonyból – Debrecenen, Szolnokon át – Fonyódra közlekedő Aranypart expressz volt, másodosztályon átlagosan 80 százalékos kihasználtságot mértek. Ezt a járatot több mint 54 ezren választották a nyári nyaraláshoz. Pár tizedes lemaradással 79,7 százalékkal a Csabai Tekergő expressz lett a második legkihasználtabb vonat, míg a Miskolcról közlekedő Ezüstpart expresszel 50 ezren indultak nyaralni. A Szegedet és Kecskemétet Balatonszentgyörggyel összekötő Aranyhíd expresszvonaton is kiemelkedő, 71 százalékos volt az ülőhelyfoglaltság.

A Haon érdeklődésére a MÁV megosztotta, Debrecenből három közvetlen vonattal lehetett elérni a Balatont: az Aranypart, Szabolcsi Tekergő és Panoráma expresszjáratokat a főszezon ideje alatt több mint 90 ezren vették igénybe. Rámutatott, az utószezonban már nem közlekednek a főszezon időszakában a közvetlen balatoni eljutást segítő, ún. átlós vonataik Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, illetve Kecskemét, Szeged térségéből, azonban a keleti országrészből fővárosi átszállással továbbra is el lehet jutni a Balatonhoz.

A MÁV a Haon érdeklődésére kiemelte, Debrecenből is rengetegen utaztak idén a Balatonra
vonat Haon
A MÁV a Haon érdeklődésére kiemelte, Debrecenből is rengetegen utaztak idén a Balatonra
Forrás:  Napló-archív

Nagyobb figyelemmel követték a vonatok közlekedését

Arra is választ vártunk a MÁV-tól, okozott-e számukra fennakadást a nagy meleg, illetve felszereltséggel, klímaberendezéssel kapcsolatban futott-e be hozzájuk panasz, ha igen, azokat hogyan vizsgálták ki. Többek között azért voltunk erre kíváncsiak, mert a Haon július közepén arról írt, többen panaszkodtak arra, a nyári forróságban nem működnek a vonatokon a klímaberendezések, többen emiatt rosszul lettek a vonatokon. 

A MÁV-VOLÁN-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a forróság okozta problémákat: fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz. A nyári szezon alatt a vasúttársaság üzemirányítói még a megszokottnál is nagyobb figyelemmel követték a vonatok közlekedését a rendkívüli időjárási körülmények miatt, és olyan esetekben, amikor szükséges, és a lehetőségek is adottak, operatívan beavatkoznak szerelvénycserékkel, újabb szerelvények beállításával 

– áll a válaszban.

Sok vonaton még nincs klímaberendezés

Továbbá azt írják, kiemelten felügyelték a légkondicionáló berendezésekkel ellátott járművek esetén az előhűtést. 

A járművek klímaberendezéseinek beállítását folyamatosan vizsgáljuk, a klímákon rendkívüli tisztításokat végezünk, hogy a hatékonyabb működésüket elősegítsük. A rendkívüli terhelés miatt bekövetkező meghibásodásokat lehetőség szerint soron kívül javítjuk. Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem ún. légjavító berendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos, vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó rendkívüli hőség időszakában történő maximális kihasználtság mellett pedig – az időszakos karbantartás ellenére is – növekedett a meghibásodás esélye

 – olvasható a válaszlevélben, azonban arra nem tértek ki, a MÁV kapott-e bármilyen panaszt az elmúlt hónapokban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában