2024.09.03. 14:02
Több mint 60 beteg gyermeken segített már az Amigos debreceni önkéntese, Patai Rita
Dráma és öröm egyszerre: kórházban fekvő, beteg gyermekeken segít a debreceni fiatal lány, akinek célja egy kis játékkal, nevetéssel és tanulással kiszakítani a fiatalokat a fehér falak szürkeségéből. Ráadásul nincs egyedül: több egyetemista társaságában teszi mindezt, ők mindannyian az Amigos a gyerekekért Alapítvány Debrecenben tanuló tagjai.
Az Amigos debreceni önkéntesei, Patai Rita (balra) maszkban járta a kórtermeket társával
Forrás: Patai Rita-archív
Szokás mondani, hogy a jó, igaz barát a bajban ismerszik meg, és akár egyetért ezzel valaki, akár nem, azt nehéz elképzelni, hogy néhány szívből jövő jó kívánságnak, egy kis figyelemnek és időnek ne örülne valaki – pláne, ha kórházi ágyban fekszik. Ebben a cikkben szívmelengető sztorikat fogunk tálalni egy debreceni egyetemista tolmácsolásában, aki az anglisztikán folytatott tanulmányai mellett sorra járja a kórtermeket, és beteg gyermekeknek segít elvonni a figyelmüket problémáikról egy rövid időre. Hivatását az teszi még szebbé, hogy nem egyedül végzi, hanem egy alapítvány, az Amigos debreceni hallgatóinak a segítségével…
Közel 30 fővel segíti az Amigos Debrecen beteg gyermekeit
Létezik ugyanis egy alapítvány, az Amigos Debrecen és az ország 5 másik területén, benne 232 olyan önkéntessel (a cívisvárosban 28-cal), akik gond nélkül ajánlják fel idejüket, energiájukat és szívük szeretetét azért, hogy kórházban fekvő gyerekek Amigói, azaz barátai lehessenek. Debreceni főszereplőnk, Patai Rita két éve végzi hivatását, társai is járják a Debreceni Gyermekklinika és az Onkológiai Klinika kórtermeit.
Rita eddig több mint 60 beteggel foglalkozott már, a Haonnak pedig elmesélte, hogyan vált az ápolásra szoruló gyermekek Amigójává.
Lehet most megfordul valakinek a fejében, hogy egy beteg gyereknek van elég gondja, nem hiányzik még egy idegen is, aki másodmagával, meg egy csomó játékkal és könyvvel betoppan az ajtón, majd lehuppan mellé, és kialakul egy elég weird szituáció. Nézzünk viszont picit jobban a dolgok mögé!
Mint Rita beszámolt róla, az alapítvány létrehozásának gondolata Forgács-Fábián Sárától ered, aki gyerekként sajnos hosszabb időre kórházba került. Noha a szülei minden erejükkel támogatták, azt az űrt, amit a barátoktól való távolság okozott, nem tudta betölteni semmi – ráadásul akkor még nem lehetett Messengeren vagy Instán kommunikálni.
Viszont egy egyetemista lány bement hozzá, és a közös játéknak, időtöltésnek az lett az eredménye, hogy amikor Sára meggyógyult, lelkesen mesélte akkori osztálytársainak, hogy bizony, barátságot kötött egy egyetemistával. Később szerette volna, ha ezt az élményt más gyerekek is átélik, így született meg az Amigos
– mesélte.
Hogyan zajlik az Amigók bevetése?
Rita szerint az Amigók célja az, hogy egy kis vidámságot tudjanak csempészni a kórházi kezelésre szoruló gyerekek napjaiba. Egy Amigót kéthetente bíznak meg a feladattal, hogy kb. egy-másfél óráig tartó foglalkozásra, vagy ahogy ők mondják, bevetésre induljanak el.
Ilyenkor az önkéntesek mindig (kopogtatás után) két doboznyi társasjátékkal, festékkel, ecsettel és nyelvi munkafüzetekkel lépnek be az ajtón, így az érintett széles kínálatból választhat, mihez lenne kedve. Ha pedig egyáltalán nincs semmihez, az Amigók tudomásul veszik.
Egyébként Rita elmondása alapján arra is odafigyelnek, hogy kit választanak ki, mert az a személy, akit éppen kezeltek vagy műtöttek, valószínűleg inkább pihenni szeretne, mint bármi mást csinálni.
Az esetek 80 százalékában azért szívesen játszanak, és még ha az elején valaki félénk is, általában a végére megnyílik; na meg hát vannak olyan gyerekek, akik maguktól bontják ki a dobozt, és nagyon aktívak. Ilyenkor rajzolunk, beszélgetünk, aminek még a szülők is örülnek, mert jut nekik egy kis idő kimenni, akár egy kávéra, akár bármi másra. Nekik sem lehet egyszerű, pláne, ha napokig ott vannak a gyermekükkel…
– osztotta meg tapasztalatait Rita, majd megjegyezte, az sem példa nélküli, amikor beszáll a közös programba a szülő is.
Sőt, van, hogy a szobatársak is összebarátkoznak, amikor játszanak az Amigók valakivel. Ilyenkor gyakran a többieket is elkezdi érdekelni, mi történik.
Az Amigók szigorú alapelvei
És hogy mennyire tudnak örülni a gyerekek a nekik szentelt időnek? Rita elmesélt egy jelenetet az egyik bevetéssel kapcsolatban:
– Egyszer bementünk egy 13-14 éves lányhoz, és mivel már úgymond nagyobb volt, kevesebb időt töltöttek bent nála a szülei. Kézműveskedtünk, ő pedig közben úgy kezelt minket, mintha az osztálytársai lettünk volna. Mondta, hogy hallgassunk zenét, majd mindenki megmutathatta a saját kedvenceit. Aztán a vége volt a legszebb: hungarocellgolyókat festettünk, és kérte, hogy vigyük haza az övét is, tegyük el emlékbe (a mai napig megvan otthon)…
– részletezte élményeit Rita. Azt is elmondta, hogy az egyik társát volt, aki lerajzolta.
És ha már játszanak, összekötik a kellemeset a hasznossal: az önkéntesek igyekeznek néhány idegen szót is tanítani a gyermekeknek. Mint Rita beszámolt róla, az egyik páciens elhatározta, az Amigók hatására spanyolul szeretne tanulni beszélni, ha felsős lesz.
Az önkéntesek egyébként komoly alapelvekhez kötik hivatásukat, melyektől nem tágítanak:
- Játszva tanulnak.
- Értékként tekintenek minden Amigóra.
- Ha megígérték, ott lesznek.
- Az átláthatóság alapelvük,
- Minden Amigónak számít és fontos a véleménye.
Ha valaki egyetemistaként azon gondolkozik, hogy szeretne csatlakozni az Amigos-hoz (akiket egyébként az RTL 2018-ban az év emberének választott), követheti akár Rita példáját is, aki egy Facebook-hirdetésben látta meg a felvételi lehetőséget. Egyszer ősszel, egyszer pedig tavasszal lehet hozzájuk jelentkezni. Először egy írásbeli feladatlapot kell kitölteni, majd a második körben egy szóbeli beszélgetésre várnak mindenkit, ahol még inkább megismerhetik az Amigók a jelentkezőt és a jelentkező is felteheti kérdéseit a szervezettel kapcsolatban.
További információt a felvételivel kapcsolatban az Amigos oldalán találhattok, ha pedig szívesen csatlakoznátok, a jelentkezést szeptember 15-ig tudjátok leadni.