2024.08.28. 17:01
A sport mellett a rászoruló gyerekekre is gondolnak a debreceni kézisek
Tanszeradományt és ruhaneműket gyűjtött a DVSC Schaeffler csapata a rászorulóknak.
Petrus Mirtill adta át jelképesen az adományt a Debreceni Karitatív Testület képviselőjének, Széles Diánának
Forrás: Kiss Annamarie
A korábbi éveknek megfelelően idén is csatlakozott a DVSC Schaeffler csapata a Debreceni Karitatív Testület tanszergyűjtési akciójához. Az adományokat, melyeket a játékosok, a DVSC Kézilabda Akadémia növendékei, a klub alkalmazottai, valamint a debreceni Schaeffler gyár dolgozói gyűjtöttek, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban adták át a szervezetnek szerdán délután.
Csakúgy, mint a kézilabdában: új év, új remények. Ennek szellemében kezdtünk a gyűjtésbe idén is, hiszen minden évben szükség van arra, hogy összefogjunk. A várossal és a Karitatív Testülettel közösen már évek óta megszokott gyakorlat, hogy próbálunk együtt segíteni különböző kezdeményezésekkel
– mondta Ábrók Zsolt. A DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője hozzátette, a tanszerek mellé főként gyerekeknek szánt ruhaneműket is felajánlottak, amit a szervezet átadhat a leginkább rászorulóknak. A csapat reméli, ezzel is tud némi segítséget nyújtani, és kivenni a részét a társadalmi felelősségvállalásból.
Széles Diána kifejtette, a Karitatív Testület célja, hogy minél szélesebb rétegeket tudjon megszólítani, a Loki pedig Debrecenben egy olyan név, ami sokakat megmozgat. Az alpolgármester, egyúttal a testület alelnöke felelevenítette, a Covid időszakában is számos programot vittek véghez közösen a csapattal, szerinte ez méltán tükrözi, hogy a DVSC nem csupán egy sportegyesület, hanem valóban része a város szövetének.
Nem egyszeri, hanem folyamatos gondoskodási rendszer
Beszélt arról is, hogy a nehéz helyzetben lévők számára több segítség is létezik. Példaként említette a kormány ingyenes tankönyvosztását, az étkeztetést és a több százezer kiosztott laptopot, ami szerinte arra ösztönzi a családokat, hogy a gyermeknevelés ne nehézséget jelentsen.
Széles Diána hozzátette, az önkormányzatnak ezen felül önként vállalt célja, hogy iskolakezdési támogatást biztosítson a rászoruló családoknak. Ennek az összegét a tavalyi évben felemelték az infláció következtében megdrágult tanszerek miatt. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők pedig ezen kívül pénzbeli juttatást is igényelhetnek. Debrecen vonatkozásában eddig több mint 160 gyermek részesült a segítségben.
Rámutatott, mindehhez hozzájárul még a Karitatív Testület is, akik jövedelemtől függetlenül bárkinek tudnak segíteni. Legyen szó akár egy nem várt helyzetről, vagy egy családon belüli tragédiáról, amikor az édesanyának ugyan megfelelő fizetése van, azonban egyedül kénytelen nevelni a gyermekeit.
Széles Diánától megtudtuk, a debreceni cégek és szervezetek jóvoltából eddig több mint 150 családon tudtak segíteni csomagokkal, illetve az újonnan bevezetett vásárlási utalvánnyal, melynek segítségével a rászorulók a leginkább szükséges tanszereket tudják beszerezni. Elmondta azt is, ezek nemcsak egyszeri adományok, hiszen a Karitatív Testület folyamatos kapcsolatban áll a tagszervezetekkel, így naprakész ismereteik vannak arról, hogy kinek milyen segítségre van szüksége.