Költözések

2024.08.11. 16:34

Két multi neve is felmerült a berettyóújfalui áruház bezárása kapcsán

Utána jártunk, mi igaz a multik költözésének híréből a hadú-bihari városban.

Hajnal László

Egyelőre kérdéses, mi fog nyílni az újfalui SPAR helyén

Forrás: Illusztráció / MW-archív

Júliusban írtuk meg, hogy a hónap végén bezár Berettyóújfalu egyik legnagyobb üzlete, a Dózsa György utcai SPAR. Érdeklődésünkre Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője akkor azt közölte, az éves eredményességi felülvizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a szupermarket a jövőben nem működtethető eredményesen, ezért költségracionalizációs okokból döntöttek az üzemeltetés felfüggesztése mellett.

A különböző internetes fórumokon és a közbeszédben egyaránt az a hír járta, hogy az épületbe egy másik multinacionális kiskereskedelmi cég fog beköltözni. Többen belsős információkra hivatkozva írták, hogy az Aldi érkezik a városba, ezért megkerestük a céget, valóban terveznek-e áruházat nyitni a kérdéses ingatlanban.

Nem bizonyultak igaznak az értesülések Berettyóújfaluban

Pákolicz Attila, az Aldi Magyarország sajtókapcsolatokért felelős cégének vezetője azt közölte a Haonnal, hogy vállalat jelenleg is tervezi, hogy tovább erősíti magyarországi jelenlétét, ennek megfelelően folyamatosan keresi a fejlesztésre alkalmas ingatlanokat. 

Azonban hozzátette, az Aldi jelenleg nem tud információval szolgálni hálózatának berettyóújfalui bővítéséről.

Biztosított minket, amennyiben újabb üzletnyitásra kerül sor, azt megelőzően természetesen tájékoztatja vásárlóit és a sajtó képviselőit is. Hasonlóképpen szárnyra kapott az a szóbeszéd, miszerint Berettyóújfaluban a Honvéd utcai Tesco is a bezárás mellett döntött, ugyancsak a költségek csökkentésének okán. 

Felvettük a kapcsolatot az angol gyökerű áruházlánccal is, azonban a Tesco sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy az értesülés nem helytálló: nem tervezik a Honvéd utcai üzlet bezárását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában