Helyi közélet

2024.08.20. 15:35

Új települést vezet októbertől Folyás korábbi polgármestere

Magyar Sándor októbertől Görbeházáért dolgozik majd. Folyás korábbi polgármestere a múlt sikereiről és a jövőbeli terveiről is beszélt.

BDR Média

Három választási cikluson keresztül volt függetlenként Folyás polgármestere Magyar Sándor, akit új lakóhelye közössége, Görbeháza – ugyancsak függetlenként – 62,96 százalékos szavazataránnyal vezetőjévé választott a június 9-ei helyhatósági voksoláson. Ellenfele Szilágyiné Kovács Mária (független) volt, ő a szavazatok 37,04 százalékát kapta. Ale Erika (független) szeptember 30-án, a harmadik polgármesteri ciklusa befejeztével köszön le faluvezetői pozíciójából, mert nyugdíjba vonul.

Magyar Sándor, Folyás jelenlegi, Görbeháza jövőbeli polgármestere
Magyar Sándor, Folyás jelenlegi, Görbeháza jövőbeli polgármestere
Forrás: Cívishír

Büszke arra, amit 4 év alatt elértek Folyáson

Hogyan lett Folyás polgármesteréből Görbeháza polgármestere? – tette fel a kérdést a Cívishír Magyar Sándornak, akit arról is faggattunk, hogy mi motiválta a választáson való indulásban. – Ez egy nagyon hosszú történet. 2020-ban eldöntöttem, hogy befejezem faluvezetői pályafutásomat, és nem indulok több polgármester-választáson, inkább választom a nyugalmat, a békességet magam körül. Folyáson, úgy gondolom, amit lehetett, elvégeztem, megvalósítottam.

Egy teljesen eladósodott, elhanyagolt faluból sikerült egy hosszú távon fenntartható, tiszta, rendezett, élhető települést varázsolnunk. Meggyőződésem, hogy szégyenkeznünk nem kell az elmúlt 14 év miatt.

Egy éve átköltöztünk Görbeházára, de korábban is laktam és dolgoztam már ott, így az emberek ismertek. Mivel köztudott volt, hogy a jelenlegi polgármester nyugdíjba vonul, többen megkerestek, hogyha már bejelentettem, hogy Folyáson nem indulok a polgármester-választáson és Görbeházára költöztem, akkor miért nem vállalom el ott a polgármesterséget. Hosszú dilemma, gondolkodás után január közepén döntöttem el, hogy mivel nagyon sokan kértek, s ha már ott az otthonom, akkor megmérettetem magam a választáson. Folyás 280 fős lakosságával szemben Görbeházán 2 ezer 400 lakos van. Többnyire ugyanazok a kihívások, ugyanazok a problémák. Mikor összehasonlítják Folyást és Görbeházát, tréfásan azt szoktam mondani, hogy jobbára minden ugyanaz, mint Folyáson, csak itt a számok végére egy-két nullával többet írunk majd. Ugyanazok az önkormányzati feladatok várnak rám, de van egy előnye a kis falvak polgármestereinek: míg egy nagyobb településen ott vannak az intézményvezetők, irodavezetők, akik csak egy-egy szakterülettel foglalkoznak, addig egy kis faluban a polgármesterre hárul minden feladat, naprakészen benne van a munkákban, rálátása is nagyobb az ügyekre – beszélt polgármesteri tapasztalatairól is Magyar Sándor, majd a Görbeháza jelenlegi állapotára, a tervezett feladataira tért rá.

Elmondta,

a faluban az elmúlt 14 évben megvalósultak az intézményi fejlesztések. Van egy nagyon szép óvoda, bölcsőde, szociális intézmény. Ezek kiváló állapotban vannak. Felújították a polgármesteri hivatalt, a művelődési házat, ilyen jellegű feladatok jelenleg nem várnak rá.

Vannak viszont forráshiány miatt elmaradt beruházások, ezek közé tartozik a belvízelvezető rendszer karbantartása és továbbépítése, valamint a piac felújítása. Ezekre megvan a lakossági igény. A belterületi utak felújítása különösen fontos. Az október 1-jén hivatalba lépő polgármester úgy látja, a becslések alapján az utak mintegy harmada még nincs leaszfaltozva. Ott, ahol az elmúlt néhány évben több mint 100 fiatal család telepedett le, úgy gondolja, ezt a fejlesztést mihamarabb meg kellene lépni.

A lakosság igényein a fókusz

– Amikor úgy döntöttem, hogy belevágok a megmérettetésbe, egyeztettem a lakossággal és kikértem a véleményüket. Ők nem rejtették véka alá, milyen változásokat szeretnének. Ezek jobbára nem nagy léptékűek, de éppen ezért jelentenek nagyobb kihívást. Kevés a szilárd burkolatú parkoló, ebből néhány 100 négyzetméternyit kellene megépíteni.

Szeretné a lakosság, ha fásítanánk, növelnénk a zöldfelületeket, s azokat jobban karbantartanánk. Az intézményi szolgáltatásokat bővítenénk, a piacteret felújítanánk, kitisztítanánk a belvízelvezető árkokat, újítanánk, karbantartanánk a belterületi utakat.

A fiatalok vetették fel, hogy szeretnének egy olyan közösségi teret, ahol a lakosság zavarása nélkül például nyári szünetben, esténként összejöhetnének, szórakozhatnának. Nagy igény van a szünidei és a családi programokra. Sok a gyermek, szervezni kellene a kicsik és a szülők számára a szabadidő hasznos eltöltését szolgáló programokat. Van ugyan egy játszótér, de a falu másik részébe is kellene még egy, mert nagy területű Görbeháza, és van, akiknek a meglévő játszótérhez pici gyermekkel több mint másfél kilométert is kell gyalogolniuk. Erősíteni szeretném az önkormányzat és a helyi vállalkozók, gazdálkodók és civil szervezetek kapcsolatát. Erősek, tettre készek és jobban helyük lenne a település közéletében, mert sajnos méltatlanul mellőzték őket. Velük, általuk gazdagítani tudnánk a falu rendezvényeit, programjait. Vannak helyi őstermelők, kézművesek, akiknek piacra jutását fontos lenne támogatni. A helyi értékek felkutatása, bemutatása és megőrzése is a következő öt év feladata. Az önkormányzatnak van egy nagyon jó varrodája, arra is több figyelmet kell majd fordítani. Az elkészített, szép dolgok piacra jutását is segíteni kellene – sorolta Magyar Sándor, aki beszélt a vele együtt héttagú képviselő-testületről is. Mint mondta, mindannyian függetlenek, ismerik egymást, és bár a helyhatósági választáson két táborra szakadt a jelöltek csoportja, kizártnak tartja, hogy ne tudnának együtt dolgozni Görbeháza érdekében. – Meggyőződésem, hogy mindannyian becsületes, jó magyar emberek – mondta, hozzátéve, hogy az őt támogatók közül négyen, míg a másik jelölt támogatóiból ketten kerültek be a képviselő-testületbe.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában