2024.07.25. 10:05
Ilyet se látni minden nap – újra különleges repülőgép landolt Debrecenben, kiderült, kik utaztak rajta
Korábban volt menetrend szerinti járat a két város között, de azt fel kellett függeszteni. Rövid időre azonban a közel-keleti ország nemzetközi légitársaságának repülőgépe Debrecen vendégszeretetét élvezhette.

A debreceni repülőtéren ismét különleges vendég járt
Forrás: Napló-archív
Még alig néhány napja nyitott újra a futópálya sérülése miatt lezárt debreceni repülőtér, július 24-én máris különleges repülőgépet látott vendégül. Azt már megszokhattuk, hogy a Wizz Air és a Lufthansa gépei állandó vendégek Debrecenben, valamint azt, hogy a charter járatok is visszajárnak, de időről időre különlegesebb járművek is feltűnnek a cívisvárosi légikikötő futópályáján. Ezúttal az EL AL Israel Airlines, az izraeli nemzeti légitársaság egyik Boeing 737-858-as repülőgépét csodálhatták meg azok, akik a környéken jártak. A járművet egy szpotternek, Páll Bendegúznak is sikerült megörökítenie, aki az egyik legnagyobb magyar repülőgépes közösség Facebook-oldalán posztolta is az elkészült képeket.

Forrás: Páll Bendegúz-archív
Kiderült, kik utaztak a villámlátogatást tett repülőgépen
A Flightradar24 portál információi szerint a Tel-Avivból érkező repülőgép szerdán 18:44-kor landolt Debrecenben, majd a tervezett időpontnál fél órával később ugyan, de 20:19-kor már újra a levegőben volt, hogy visszatérjen az izraeli nagyvárosba.
A látogatás okáról megkérdeztük a Debrecen Nemzetközi Repülőtér sajtóosztályát is. Mint írták,
az El Al légitársaság tegnap este Tel-Avivból érkező repülőgépével egy focicsapat érkezett, akik a hazai mérkőzésüket játszák Magyarországon. A csapat a holnapi nap folyamán utazik vissza Tel-Avivba.
Korábban a Wizz Air működtetett menetrend szerinti járatot a két város között, azonban azt a 2023 október 7-én kitört izraeli háborút követően beszüntették.
Korábban is jártak már különleges gépek Debrecenben, ezekről az alábbi cikkeinkben számoltunk be: