2024.01.17. 11:26
Két kilométernyi aszfaltút építését tervezi Báránd önkormányzata
Végéhez közelednek a külterületi útfejlesztések
Forrás: Facebook / Kovács Miklós
Bár a mínuszok csak úgy röpködnek, az év elindult az útépítések és útépítésekhez kapcsolódó előkészítések terén is településünkön – tájékoztatott közösségi oldalán Kovács Miklós, Báránd polgármestere. Az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázatán nyert támogatásból fejleszti az Arany János utcát.
– A tényleges munkálatok megkezdése a kivitelezővel történt egyeztetést követően előreláthatólag február végével, március elejével kezdődik meg. A maradvány terhére megindult a Hunyadi és Kinizsi utca felmérése és tervezése, engedélyeztetése is – emelte ki a bejegyzésében a településvezető. A két projekt kapcsán megközelítőleg 2 kilométernyi új aszfaltozott utat építenek ki.
Az önkormányzat külterületi utakra vonatkozó projektje pedig a végéhez közeledik, mintegy 6,6 kilométernyi szakaszt stabilizáltak. A hivatal munkatársai megkezdték az elmúlt időszakban keletkezett makadám utak kátyúzását, feltöltését.
– Mindezek mellett készülünk a Magyar falu programra is, melyben a Bajcsy utca III. ütemének elkészítését tervezzük, mely az utca befejező, Nagy Sándor és Vasút utca közötti szakaszának aszfaltozását jelentené – tette hozzá Kovács Miklós.