2023.06.12. 17:52
Pedagógusait köszöntötte Nádudvar
A fiatalok számára elérhető egyre több információt kell értékké alakítaniuk a ma pedagógusainak.
Ludmanné Papp Ilona tartott előadást Kövy Sándorról
Forrás: Marján László
Az óvodai, az általános iskolai és a kézműves szakgimnázium jubilánsait is köszöntötték Nádudvar elöljárói június 6-án.
– A pedagógus napot 1952 óta ünnepeljük. Emellett idén ünnepeljük általános iskolánk névadójának, Kövy Sándornak 260. születésnapját, továbbá idén hat évtizede épült a helyiek által új iskolaként ismert nyolctantermes épület is, amelyet azóta már bővítettek, s a Kövys diákok „otthonául” szolgál – mondta köszöntőjében Szücs-Varga Zsuzsanna, a művelődési központ igazgató-helyettese.
Az általános iskola névadójának, Kövy Sándornak 260. születésnapja alkalmából Ludmanné Papp Ilona nyugdíjas pedagógus, a kincsesház vezetője tartott előadást a nádudvari születésű jogtudós, professzor életéről, s, hogy miként vette fel az általános iskola e jeles személyiség nevét.
Maczik Erika polgármester köszöntőjében kitért arra, hogy hagyományteremtő céllal szervezték ezt a városi pedagógus napot. Majd méltatta és megköszönte az ünnepeltek értékes munkáját, amely nem volt könnyű sosem, most sem az, hiszen egyre több az információ a diákok számára, és ezt a sok ismeretet kell értékké alakítani a ma pedagógusainak.
Mészárosné Sárközi Erika, a Napfény Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője, Tóthné O Nagy Judit, a Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője, Benő-Nagy Réka, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium intézményvezetője, és Garainé Tóth Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézményének vezetője is köszöntötte a pedagógusokat.
Az intézményvezetők, Maczik Erika polgármester és Réz Szilárd alpolgármester oklevelekkel, virágokkal köszöntötték az idén jubiláló kat. Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója szívhez szóló történettel példázta a pedagógusi pálya szépségeit.
Az ünnepen közreműködött a Bodza-virág Női Kar (ők a rendezvény végén a Kövy iskola énekkarával közösen is szerepeltek), Marján Márk és Szilvási Zsolt gitáron, Kovács Eszter, Gergencsik Bence és Tóth Luca Ilona fuvolán (felkészítőjük: Griger Judit).
Marján László