Debreceni Ünnepi Könyvhét

2023.06.08. 20:01

Aki olvas, kíváncsi, aki kíváncsi, bátor lesz – így ünneplik Debrecenben a lapozható világablakokat

Terék Anna szavaival nyílt meg a Debreceni Ünnepi Könyvhét a Csapó utcai sétálóövezetben.

Hivatalosan megnyílt a Debreceni Ünnepi Könyvhét

Forrás: Czinege Melinda

Napfényváró haspólóban és /vagy napszemüveggel kordában tartott tincsek közül kitekintve kutakodik a nyári olvasmányt kereső. Kiemel egyet, de barátnője figyelmezteti, az szomorú, nyomban visszateszi. A továbbtanulásra tudatosan készülő ismertetőjegye, hogy lassan betűzgeti a történelmi könyvek gerincére írtakat. A kiszemeltet aztán éppoly lassan forgatja, mint ahogyan készül egy jó történelmi regény, hosszas háttér-tanulmányozással.

A gyermekirodalom kedvelőit a legkönnyebb felismerni alacsony termetükből adódóan vagy abból, hogy bár felnőttek, de a közelükben – ujjaikra pici ujjakkal fonódva, hordozókendőben, vagy kismotort hajtva térdközelben – egy apró könyvforgató, sőt olykor „átnyálazó” kicsi ember ámuldozik a színes kiadványkavalkádon.

Az olvasótípusokat meghatározni vágyó kutatásom persze nem reprezentatív, csupán a Debreceni Ünnepi Könyvhét csütörtöki hivatalos nyitánya előtti megfigyeléseimen alapszik. Az egyetlen valódi, tudományos bizonyítást sem igénylő közös „tulajdonsága” az olvasóknak, a kíváncsiság.

„Hiszek az olvasókban”

A június 11-ig tartó eseménysor díszvendége, Terék Anna Sziveri János- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró is erre irányított figyelmet a megnyitóbeszédében. A kortárs magyar költészet kiemelkedő képviselője így indított: – Mélyen tisztelt egybegyűltek, maguk kíváncsi emberek, s én nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, kíváncsi emberek közt, irodalomra éhesen.

Erőteljes, életízű, elgondolkodtató mondandójában kifejtette, új világ van születőben és túl gyakran látja ennek a csúnyábbik oldalát, amelyben nincs elég szó, mert sosem volt elég beszélgetés.

Úgy fogalmazott: – Aki olvas, kíváncsi önmagára, a világra, tud mibe kapaszkodni. Tudni szeretné, mi minden szorul egy emberbe vagy egy ember életébe és mi segíthet visszatalálni az épséghez. Mentsvár. Néha látom, hogy ennek az új világnak van egy másik arca, ahol kíváncsi fiatalokkal találkozom. Hiszek ezekben a fiatalokban, akik keresnek, olvasnak, gondolkodnak, vannak szavaik. Hiszek azokban az emberekben, akik olvasnak otthon, vonaton zajban vagy Kárpátalján gyertyafényben. Aki kíváncsi, bátor lesz, elég bátor ahhoz, hogy más emberekkel összeérjen, elmerüljön valaki mással és felemeljen olyanokat, akiknek nincs elég eszközük. Hiszek a kíváncsiságban. Hiszek az olvasókban.

Kinyílik a könyv, s kinyílik a világ

Terék Anna beszélt arról is, hogy nyolc éve dolgozik olyan gyerekekkel, akiken nehéz segíteni, akik nem szoktak olvasni, unják magukat. – Ha egy gyerek nincs hozzászokva az esti meséhez, a rendszeres beszélgetéshez, alig fogják érdekelni a szavak és nem lesz szava az érzései kifejezésére sem. Hiába mesélek nekik, arról hogyan repíti el az embert a könyv egy másik országba, másik univerzumba, hogy mennyi mindent megtudhat az ember önmagáról, ha olvas, hogy a vers segít, megszünteti a magányt és a távolságot egymástól, a világtól, az emberségességtől. És ők unatkoznak, mégsem olvasnak.

Ezek a szavak idéződnek fel bennem, amikor újra meglátom Heil-Weiszenburger Zitát és kislányát, a csaknem hároméves Heil Elizát. Velük az érkezéskor beszélgettem, egy színezett „műalkotás” végén a ceruzákat pakolta el maga után akkurátusan a fiatal könyvhétlátogató. Ha egy szót sem felelt volna kérdésemre Zita, akkor is tudtam volna: nagyon szeretik a könyveket, és sokat mesélnek a kislánynak. Az aktuális kedvenc, Pásztohy Panka Pitypang és Lili című sorozata. Zita így fogalmazott a könyvek jelentőségéről:

Azonkívül, hogy minőségi szabadidő-eltöltés, sok választ kaphatunk belőlük az élettel kapcsolatos kérdéseinkre. Mostanában sok önismereti könyvet olvasok, és segít más kontextusba helyezni sok mindent. Elizának pedig az egész világra ablakot nyitunk most a könyvekkel 

– tette hozzá. Őket és az antikváriumok, kis- és nagy könyvkiadók standjainál sorakozó sok tinédzsert figyelve, tudom, hogy lehet hinni az eljövő új világ szép arcában, amelyről a díszvendég szólt. 

Forrás: Czinege Melinda

A Debreceni Ünnepi Könyvhét szervezői a következő napokban számos programot kínálnak minden korosztály számára író-olvasó találkozóktól, a könyvbemutatókon, zenés produkción és helytörténeti sétán át a gyermekfoglalkozásokig. A részletes programról a Méliusz Juhász Péter Könyvtár honlapján tájékozódhatnak. 

HaBe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában