Pünkösd

2023.05.28. 07:00

A Szentlélek eljövetelét ünneplik a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyében is

Pünkösd ünnepéhez kapcsolódóan öt egyházközségben összesen 125 fiatal, köztük kilenc felnőtt részesül a bérmálás szentségében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében – tudatta az Öröm-hír Sajtóiroda.

Palánki Ferenc megyés püspök

Forrás: Napló-archív

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 28-án ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet későbbi korok ógörögül pentékoszténak (ötvenedik) mondtak. Ebből ered az ünnep magyar elnevezése – ismertette az egyházmegyei sajtóiroda.

A húsvéti időszak megkoronázása

Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amelyen az első termést felajánlották Istennek, de később, s Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nemcsak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is – olvasható a debreceni sajtóiroda híradásában. 

Palánki Ferenc püspök, Szent Anna-székesegyház, Debrecen, bérmálás, pünkösd
Palánki Ferenc megyés püspök
Forrás: Napló-archív

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében – „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről.

Három fontos esemény

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek. A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Pünkösd ünnepéhez kapcsolódóan öt egyházközségben összesen 125 fiatal, köztük kilenc felnőtt részesül, illetve részesült a bérmálás szentségében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében – derül az Öröm-hír Sajtóiroda közleményéből. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök május 28-án 10 órától a debreceni Szent Anna-székesegyházban szolgáltatja ki a keresztény nagykorúság szentségét.

HBN

Pünkösd vigíliáján, előestéjén szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek, többek között egy ősi Szentlélek-váró himnusz szavaival: 

„Teremtő Lélek, szállj reánk, ragyogd be lelkünk, tiszta láng, ki alkotsz, éltetsz szíveket, hozd nékik bő kegyelmedet! Kit úgy hívunk: Vigasztaló, kit ad nekünk az Alkotó, te élő forrás, égi láng, szent kenet, égből szállj le ránk!”

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában