2023.05.03. 13:15
Traktoros felvonulással búcsúztak a végzős diákok Debrecenben – fotókkal és videóval
A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának diákjai különleges módon, traktoros ballagással köszöntek el egykori iskolájuktól és a középiskolai évektől.
A pallagi intézményből indultak, majd hangos dudaszóval vonultak be a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusára
Forrás: Czinege Melinda
A tanulók a pallagi intézményből indultak, majd hangos dudaszóval vonultak be a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusára, ahol már igazi bulihangulat várta a csapatot. Az agrárkar épülete mögött prof. dr. Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja köszöntötte őket.

Forrás: Czinege Melinda
– Jó látni benneteket! Nem is tudjátok, milyen jó nektek! Életetek egyik legszebb szakaszában vagytok, túl a középfokú oktatáson, egy nagyon szép korszak következik. Minden időszaknak megvannak a fontos feladatai. Most a szórakozás és a barátságok elmélyítése kell, hogy következzen, hiszen a közeli barátok lehet, hogy már nem lesznek veletek pár hónap múlva, ha esetleg máshova sodorja őket az élet. Ezekből a kapcsolatokból születnek olyan életre szóló szakmai együttműködések, melyekben mindig megtalálhatjátok majd az erőt és a segítséget. Bízom abban, hogy sokatokat fogom viszontlátni a felvételin – szólt a diákokhoz.
Traktoros felvonulással búcsúztak a végzős diákok Debrecenben
Fotók: Czinege MelindaA különleges ballagási felvonulás öt évvel ezelőtt, a 10000 Lóerő Klub ötlete nyomán indult, a pandémia miatt azonban jó pár évig elmaradt. Nagyné Biró Edit, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma igazgatója úgy fogalmazott: – Nagy öröm számunkra, hogy ismét itt lehetünk! Az agrárkar számunkra egyfajta jelkép, bízunk benne, hogy minél többen folytatjátok majd itt a tanulmányaitokat. Kívánom nektek, hogy megtaláljátok céljaitokat, és a későbbiekben mint gólyák lépjetek be az agrárkar intézményébe!

Forrás: Czinege Melinda
Hét településről – Kabáról, Tiszagyulaházáról, Hajdúszoboszlóról, Monostorpályiból, Görbeházáról, Újfehértóról és Hajdúhadházról – hozták a lufikkal és szalagokkal feldíszített traktorokat és a pótkocsikat a rendezvényt segítő szülők és tanárok.
Panyiczki-Berényi Viktória