Helyszíni szemle

2023.05.15. 16:11

Czeglédi Gyula: Elég volt, nem várunk tovább az életveszélyes csomópont átépítésével!

Ha jövőre sem kapunk államtól segítséget a megvalósításra, akkor saját költségen megcsináljuk – jelentette ki a hajdúszoboszlói polgármester.

Hajdúszoboszló egyik legforgalmasabb kereszteződése ez

Forrás: Tóth Imre

Felkorbácsolta Hajdúszoboszlón a kedélyeket a múlt pénteken, a Dózsa György és Nádudvari utcák kereszteződésében történt baleset, amiben egy kamion ütött el egy, a zebrán áthaladó idős asszonyt. Nem csupán a baleset ténye miatt indult meg a közösségi médiában a kommentáradat, sokkal inkább az adott kereszteződés miatt, ami a város egyik legforgalmasabb és legéletveszélyesebb csomópontja. Hétfő reggel a kritikus útszakasznál találkoztunk Hajdúszoboszló polgármesterével, az elhaladó hatalmas forgalom zaja mellett osztotta meg a Hajdú Online-nal azt, miként kívánják megoldani ezt a problémát.
– Több mint húsz éve problémás területe ez a városnak – kezdte Czeglédi Gyula, majd kifejtette, hogy az évek alatt egyre több és egyre nagyobb kamionok, nyerges vontatók járnak itt. Ezt magunk is láthattuk, helyszíni szemlénk ideje alatt a személyautókon túl nem egy nagyobb méretű jármű haladt el előttünk, vagy vett be 90 fokos kanyart hatalmas rakománnyal.

Czeglédi Gyula
Forrás: Tóth Imre

A csomópont három ága – a Nádudvari út, a Bajcsy-Zsilinszky utca, valamint a Dózsa György út városból kivezető szakasza – az állami közúthálózat része, a város ennek ellenére tanulmánytervet készíttetett arról, hogy megtalálja a legjobb és legbiztonságosabb megoldást. 2021 januárjában már elkészült a tanulmányterv, akkor a közutasokkal különböző egyeztetések folytak, melynek az lett a vége, hogy ők bevállalták az engedélyes és kiviteli tervet elkészíttetését. Erre várunk több mint egy éve

– osztotta meg a polgármester. Hozzátette, bár a Magyar Közút ezt a folyamatot elindította, de forráshiány miatt megállt a projekt.

A tanulmányterv már 2021-ben elkészült
Forrás: Tóth Imre

A tanulmánytervben három változatot vizsgáltak: körforgalom építése, osztályozós csomópont kialakítása, vagy osztályozó csomópont jelzőlámpás forgalomirányítással. Az utóbbi megoldás bizonyult a legmegfelelőbbnek, hiszen a körforgalom kiépítésére nincs elég hely, csak a sarki épületek bontásával lenne kivitelezhető, valamint hatalmas költségekkel járna. Mivel a terv elkészült, azonban nem történt előrelépés a közútkezelő részéről, a város képviselő-testülete az idei költségvetés megalkotásakor a kereszteződésnek a kiviteli terveinek az elkészítésére elkülönített 15 millió forintot. – Elegünk van ebből az ígérgetésből! Akár tragédia is történhetett volna itt múlt pénteken, kisebb koccanások gyakran vannak, amik nagy része nincs is regisztrálva. Látjuk, hogy mekkora forgalom van itt, gyalogosok és a kerékpárosok vannak a legnagyobb veszélyben. 

Ha jövőre sem kapunk államtól segítséget a megvalósításra, akkor saját költségen megcsináljuk – húzta alá Czeglédi Gyula.

Hiába van kint a 30-as tábla 
Forrás: Tóth Imre

A polgármester hozzátette: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy míg elődeink presztízsberuházásokat hajtottak végre, a lakosság valós igényeire való figyelés helyett, addig az új városvezetés sokkal nehezebb körülmények között gazdálkodik. A kivitelezés költsége 100 milliós nagyságrendre rúg, ha ezt magára vállalja az önkormányzat, akkor az adott évben más saját beruházásra nemigen futná. 

 Erkölcsi kötelességünk megoldani ezt a problémát. Számomra egy a fontos: a hajdúszoboszlói emberek biztonsága. Ennek érdekében pedig mindent meg fogok tenni

– szögezte le a polgármester. Míg nem épül meg a jelzőlámpás csomópont, addig ideiglenesen veszélyt jelző és figyelemfelhívó táblákat helyeztetnek ki.
KD 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában