Debreceni Endourológiai Napok

2023.05.18. 12:57

Élőben közvetítik az urológiai műtéteket a Debreceni Egyetem Klinikai Központban

Az új eljárásoknak köszönhetően gyorsabban felépülhetnek a betegek.

Flaskó Tibor és Kiss Zoltán számoltak be a részletekről

Forrás: Molnár Péter

Európai szaktekintélyek bevonásával tíz élő műtéti közvetítést láthatnak az érdeklődők azon a Debreceni Endourológiai Napokon, melyet május 18-án és 19-én második alkalommal rendez meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Urológiai Klinika. – Körülbelül 30 évvel ezelőtt történt meg egy szemléletváltozás, a hagyományos, nyílt műtétekről fokozatosan átértünk az endoszkópos operációkra. 

Azóta nagyon sokat fejlődtünk: a vesekő műtéteken túl endoszkópos prosztataműtéteket is végzünk, ugyanolyan technikával és eredményességgel, mint a nyílt műtéteknél, sőt az endoszkópiának előnye, hogy nincs vágás, a beteg 2-3 nap múlva hazamehet, a gyorsabb felépülésnek köszönhetően pedig hamarabb állhat vissza munkába

 – mondta Flaskó Tibor, a DE KK Urológiai Klinika igazgatója az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón. 

Flaskó Tibor
Forrás: Molnár Péter

Hangsúlyozta, az urológiai klinika rendelkezik azzal a tudással és szakszemélyzeti gárdával, melynek köszönhetően ezeket a bonyolult endoszkópos műtétek el tudják végezni. – 

A tavalyi évben – amikor a pandémia miatt alapvetően kevesebb operációt volt – 321 laparoszkópos műtétet végeztünk, 270 köves beteget operáltunk meg, prosztataműtét 210 darab volt, míg daganatos betegek tekintetében több mint 700 beteget láttunk el. A műtétek száma emelkedni fog, hiszen a Kenézy Gyula Campus integrálódik a Nagyerdei Campushoz, melynek köszönhetően a Kenézy urológiai osztályával egy klinikát képviselünk, ezáltal együtt is dolgozunk

 – fogalmazott Flaskó Tibor.

Speciális eljárások

Kiss Zoltán, a DE KK Urológiai Klinika szakorvosa az Endourológiai Napok kapcsán elmondta, a 10 élőközvetített műtétek között laparoszkópos operációt, vesekőműtétet és jóindulatú prosztatamegnagyobbodás miatt végzett műtétet láthatnak a résztvevők.

Párhuzamosan 2 műtőből történik a közvetítés, melynek különlegessége, hogy a résztvevők élőben kérdezhetnek a műtétet végző szakembertől. Ez egy rendkívül gyakorlatias képzés, mely a legjobb módja a tanulásnak – fűzte hozzá.

Kiss Zoltán
Forrás: Molnár Péter

A közvetített operációk tekintetében a szakorvos elmondta, 2017 óta új eljárással műtik a jóindulatú prosztatamegnagyobbodást, azóta is a Debreceni Klinikán végzik legnagyobb számmal ezt az operációt. – Ez egy olyan alsó húgyúti endoszkópos műtét, ami metszés nélkül történik, s a húgycsövön keresztül a jóindulatú prosztataállományt kivesszük. Előnye, hogy lerövidíti a kórházi tartózkodási időt, ezzel együtt a katéterviselés idejét, kisebb a vérzéses szövődmények aránya és hamarabb haza lehet menni a műtét után – magyarázta Kiss Zoltán. A résztvevők továbbá láthatnak egy speciális háton fekvő vesekőműtétet, illetve egy kombinált operációt, melynek során a vesét két irányból közelítjük meg: egyrészt a húgycsövön keresztül alulról, illetve a felülről, a bőrön keresztül, ez lehetővé teszi a legnagyobb kőmentességi arányt a vesekőműtétek között – közölte Kiss Zolán.

A betegek érdekében integrálódnak

Debreceni Endourológiai Napok megnyitóján Szabó Zoltán, Debreceni Egyetem Klinikai Központ vezetője köszöntőjében elmondta, két és fél évvel ezelőtt kezdődött az az integráció, melynek eredményeként Magyarország egyik legnagyobb egészségellátó intézménye jön létre, 6500 dolgozóval és 2500 betegággyal. 

Ennek az integrációnak a célja, hogy javítsuk az ellátás minőségét és biztonságát, illetve tiszta viszonyokat teremtsen a különböző klinikai campusok ellátásában. Az urológiai klinika is részévé vált ennek az integrációs folyamatnak és létrejött az a kétpórusosan működő egységes urológiai klinika, amely már nem csupán Hajdú-Bihar vármegye, hanem azon túlnyúlóan az egész régió legmagasabb progresszivitási szintű urológiai ellátását biztosítja. A klinika igazán színes szakmai portfólióval rendelkezik, amelynek egyik nagyon fontos tevékenysége az endourológia

 – nyomatékosította Szabó Zoltán. A két napos rendezvényen az élő közvetítéses műtétek mellett előadások is színesítik a programot. 

PTZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában