Közlekedés

2023.05.24. 17:16

Indul a nagygépes aszfaltozás a Móricz Zsigmond úton, inkább kerüljön, aki tud

Pénteken és szombaton dolgoznak, ha az időjárás is úgy akarja.

A helyszínen május 10-én indultak el a munkálatok

Forrás: Napló-archív

Fotó: Agenturfotografin

Javában folynak a nagyfelületű aszfaltozás munkálatai a debreceni Móricz Zsigmond úton, az Auguszta klinikánál. Elsőként a felső aszfaltréteg marása és a lokális szegélycsere, illetve az aknafedlapok szintbe helyezése történik.

A nagygépes aszfaltterítési munkálatok – az időjárási körülmények függvényében – várhatóan május 26-án, pénteken 7 órakor kezdődnek, és előreláthatólag május 27-én, szombaton 17 óráig fejeződnek be, közölte szerdán a polgármesteri hivatal. Hozzátették: pénteken a Pallagi út felé vezető oldalon, a következő napon pedig a Dóczy utcai kereszteződés felé eső oldalban aszfaltoznak.

A munkálatok ideje alatt az érintett útszakaszon az erre közlekedők hosszabb menetidővel számolhatnak, ezért érdemes kerülő útvonalat választani, hívták fel a figyelmet. Félpályás útlezárás és jelzőőrös forgalomirányítás lesz az érintett útszakaszon, ezért kérik az arra járókat, hogy ne megszokásból, hanem a jelzőőrös irányításnak megfelelően, valamint a kihelyezett ideiglenes közúti jelzések szerint közlekedjenek.

Az aszfaltozást követően néhány napig még utómunkálatok várhatók a fenti útszakaszon. A kivitelezés befejezéséig a sofőrök türelmét és együttműködését kérik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában