Közlekedésfejlesztés

2023.04.26. 07:00

Ezek a 4-es főút Debrecen-Nyíregyháza szakaszának koncepciói

A hajdúhadházi járás településvezetői véleményezték a nyomvonal-terveket.

Az egyik verzió szerint a jelenlegi négyes utat szélesítik majd Hajdúhadháznál és Téglásnál

Forrás: Napló-archív

A beruházás tervezése tavaly elindult, jelenleg két változatot adtak közre a tervezők, melyeket a napokban a Hajdúhadházi Járás településvezetői és az önkormányzatok szakértői néztek át és véleményeztek a hajdúhadházi városháza épületében. A részletekről Csáfordi Dénes polgármestert kérdeztük.  

– A beruházás kapcsán az érintett önkormányzatoknak véleményezési joga van, de a tapasztalataink szerint figyelembe veszik az észrevételeinket a tervezők. Ez azért is fontos, ugyanis mi vagyunk, akik jobban ismerik az adott közlekedési viszonyokat, kereszteződéseket, a forgalmasabb földutakat és tudjuk tolmácsolni a lakosok, gazdák, vállalkozások igényeit, meglátásait. Ezeket osztottuk meg április 18-án az illetékesekkel – hangsúlyozta a városvezető. Korábban többféle elképzelés is volt a főút fejlesztését illetően, a többkörös egyeztetések eredményeként mostanra két tervváltozat készült: az egyik szerint a most meglévő 4-es számú főutat szélesítik kétszer két sávra, míg a másik elképzelés egy új nyugati elkerülő út építése. Ez utóbbi elkerülné Hajdúhadház kertségi területeit (Gáborkert, Siposkert), valamint Téglásnál a védett erdőket, az Angolkertet.  

Ez az út elsősorban a két megyeszékhely közötti közlekedés gyorsítását fogja szolgálni, 110 kilométer per órás tervezési sebességgel. Mint a járásban érintett településnek, számunkra az a kérdés, hogyan tudunk erre a gyorsforgalmi útra felcsatlakozni. Ez ugyanis nagyban befolyásolja majd hosszú távon a fejlődési lehetőségeinket

– mutatott rá Csáfordi Dénes. 

A tervek szerint Téglásról és Hajdúhadházról egy-egy felhajtó vezet majd az új 4-esre. A végleges tervek következményeként pedig a településeknek is át kell dolgozniuk a hosszú távú gazdaságfejlesztési koncepcióikat, így például a leendő iparterületek kijelölését. – Az egyeztetésen mindkét nyomvonallal kapcsolatban elmondtuk a véleményünket a tervezőknek. Mindkét változatnak vannak előnyei és hátrányai, de a mi szempontunkból egyelőre úgy látom, hogy egy fokkal előnyösebb lenne, ha a nyugati elkerülő épülne meg – tette hozzá. 

Bekecs Sándor


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában