Húsvét

2023.04.10. 14:41

Fekete Károly: Jézus azt ígérte, „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” - fotókkal

A Debreceni Református Nagytemplomban megtartották húsvét második napján délelőtt az ünnepi istentiszteletet.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Forrás: Czinege Melinda

A Debreceni Református Nagytemplom egyetlen egy padsora sem maradt üres, mikorra kezdetét vette húsvét második napján Oláh István lelkipásztor apostoli köszöntése. 

– Jézus Krisztus feltámadása ma is beragyogja az életünket. Köszönjük azt, hogy ezen a húsvéti ünnepen is megmutatod magad. Szükségünk van a jelenlétedre, mert ennek a világnak a folyamatai félelemmel töltenek el bennünket – mondta el Oláh István, a bűnvallásban. Őt Pápai-Tarr Ágnes gyülekezeti tag igeolvasása követte, és a zenei elcsendesedés után Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Lukács evangéliumából hirdetett igét az ünnepen. 

– Indultunk mi is sokszor nagy hitekkel, aztán jött az élet, és sok mindent átrendezett. Átfutott rajtunk, mint egy gyors vonat. Voltak terveink, de a dolgok sokszor nem úgy alakultak, ahogy azoknak kellett volna. Milyen hamar vissza tudunk vonulni a magánélet rejtettségébe, a munkahelyi vagy a személyes gondok világába: elfogyott hitek, titkos remények, olykor csalódások, és kiábrándulások. Ilyesmi szokott lenni a mi emmausi menetelésünk ( Jézus két tanítványa az Újtestamentumban, akik Jeruzsálemből hazafelé menet Emmauszba, találkoznak Jézussal, és így tanúi lesznek feltámadásának – szerk.) – vonatkoztatott vissza az egyházfő Lukács evangéliumára ezzel hangsúlyozva, a húsvét arra emlékeztet bennünket, hogy mégis csak lehetséges a felismerés, és a Krisztussal való együtt menetelés is, ha hiszünk benne. 

Forrás: Czinege Melinda

– Nemcsak a húsvét ünnepe, hanem a feltámadott Úr is utol akar érni minket az utunkon, aki mellénk szegődik és oda akar fordítani bennünket magához – mondta el Fekete Károly. A püspök kiemelte, így szegődik oda mellénk is a feltámadott Úr, és neki kibeszélhetjük magunkat. Beszélőre hív Jézus, mert olykor nekünk is ördögien tudnak egy helyben körözni a gondolataink, amelyek rosszba visznek és eltávolítanak Ő tőle. Az egyházfő beszédében úgy fogalmazott, Jézus szóra akar bírni bennünket is, mert kíváncsi arra mi történik velünk, érdekli, mi történik azzal, aki a legkedvesebb a számunkra és aggódunk miatta. – Kíváncsi arra, mi körül köröznek a gondolataink, milyen kínzó kérdéseink vannak, mi az a testi, lelki, anyagi nyomorúság, ami éppen most gyötör minket. Jézus meghallgat és várja a pillanatot, amikor szóhoz juthat – mutatott rá. Fekete Károly hozzátette, amikor Krisztus kezdi el értelmezni az életünk eseményeit, akkor a mozaikok, a részletek egymás mellé rendeződnek, kialakul a kép, és összeáll az életünk vonala.

Mindig ő a házigazda

A feltámadt Krisztus feltárta magát, és ha behívjuk magunkhoz, akkor kérlelni fogjuk: maradj velünk! Ez azt jelenti, és annak a beismerése, hogy gyere be az életünkbe, mert magunktól nem megy úgy, mint Veled. –  Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy ha Jézus nélkül élünk, nem vagyunk a helyzet magaslatán, akkor sokféle kudarc fenyeget bennünket, és akkor van mitől félnünk. Azonban mindig behívhatjuk őt magunkhoz, hogy maradjon velünk. Jézus, a csupa nagybetűs segítség – magyarázta az egyházfő. Kifejtette, hogy a húsvét örömhíre az, hogy a feltámadott Úr szándéka ma sem kevesebb, minthogy betérjen hozzánk. – Az volt a küldetése, hogy bejöjjön a világba, a szegénységünkbe, az élethelyzeteinkbe, és egyúttal felvegye magára mindazt, amit mi olyan nehezen viselünk nélküle. Jézus azzal a céllal jön ma is, hogy megnyíljon a szemünk és utolérjen bennünket a húsvét és velünk is maradjon: szólaljon meg bennünk. Mi sokszor talán vendégnek hívjuk be az Urat magunkhoz, azonban kiderül mindig ő a házigazda - zárta beszédét Fekete Károly. 

ND


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában