Egy segítő társ elvesztése: a látássérült Judit nehéz döntés előtt állt vakvezető kutyája halála után

A vakvezető kutyák világnapja alkalmából megismerkedtünk a debreceni látássérült Kónya Judittal és hű társával, Alexszel.

Április 27-én ünnepeljük a vakvezető kutyák világnapját. A nap ötlete a nagy-britanniai székhelyű Vakvezetőkutya-kiképző Iskolák Világszövetségétől származik, amely 1994-ben tartotta meg először az ünnepet. Az érzékenyítő világnap többek közt felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon is több vakvezető kutyára lenne szükség.

A Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért (HVSK) Alapítvány az idei évben ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját. Szakmai vezetője, Szücs András vakvezetőkutya-kiképző, terápiás kutyafelvezető a Haon érdeklődésére betekintést engedett alapítványuk működésébe. Kiemelte: céljuk, hogy segítőkutyák képzésével járuljanak hozzá a fogyatékossággal élő embertársaik rehabilitációjához.

– Három fő részből áll tevékenységünk. Vakvezető kutyákat tenyésztünk, nevelünk és képzünk a látássérüléssel élő emberek számára, hogy segítsük őket a mindennapi közlekedésben, és ezzel a társadalomba való beilleszkedésben. Felkészítjük őket a vakvezető kutyával való közlekedésre és a közlekedésbiztonsági vizsgára, majd az utógondozás keretében pedig akár újabb útvonalak betanulására is sor kerülhet. A terápiás kutyák képzésével és alkalmazásával a különböző mentális és/vagy fizikális sérüléssel élő gyermekek és felnőttek fejlesztésében veszünk részt. Az ismeretterjesztő, érzékenyítő foglalkozások alkalmával a segítőkutyák munkáját és a látássérült emberek mindennapi nehézségeit mutatjuk be, elmondjuk, hogyan segítsünk nekik. Az érdeklődő közönség testközelből tapasztalhatja meg a látássérüléssel járó nehézségeket, közösen oldhat meg feladatokat a segítőkutyákkal – tájékoztatott. Hozzátette: 16 kiképzett és sikeres vizsgát tett párosuk van. Jelenleg két páros készül a közlekedésbiztonsági vizsgára, és három növendék, valamint egy kölyökkutya képzése van folyamatban.

Szücs András és Chino vakvezető tanuló kutya — Szücs András és Chino, a vakvezető-tanulókutya
Forrás: Szűcs András-archív

Segíti a fejlesztő pedagógus munkáját

A szakmai vezető megosztotta, hogy jelenleg 13 terápiáskutya-felvezető dolgozik kutyájával sérült és hátrányos helyzetű gyermekek körében, közel 20 helyszínen. Két páros felkészítése van folyamatban. – Számos intézmény ismeri fel, hogy akár az egészséges, akár integráltan, az egészséges gyermekcsoportokban lévő sérült gyermekek körében és a sérült gyermekek speciális fejlesztésében is óriási a létjogosultsága a terápiás kutyáknak. Nagyon sokat segít a fejlesztőpedagógus vagy gyógypedagógus munkájában, ha be tudja vonni a feladatokba a terápiás kutyát.

Már csupán a kutya jelenléte jó hangulatot teremt, a kutyával közösen végzett feladatok során pedig a gyermekek észrevétlenül lépik át a fizikai és mentális határaikat

– hangsúlyozta Szücs András, akinek köszönhetően szerencsénk volt testközelből megtapasztalni, hogyan viselkedik egy terápiás kutya gazdája mellett, továbbá azt is megtudtuk, mit jelent egy látássérült számára a négylábúja.

– Óriási segítséget jelent számomra. Magabiztosságot, önbizalmat ad: vele lett teljes az életem – fogalmazott találkozásunkkor Kónya Judit, aki látássérültként éli mindennapjait. Mint megtudtuk, 28. hétre jött a világra, ezért sérült a szeme. Gyermekkorában az egyik szemével még valamelyest látott, de mára egyik szemére teljesen vak, a másik szemével pedig csak fényeket érzékel. Tizenöt éves korától kezdve van mellette segítőkutya, amitől teljesen megváltozott az élete, azelőtt ugyanis fehér bottal közlekedett. – A legelső kutyusom, Bogi is labrador volt, mint Alex, aki három éve hű társam, Bogi csaknem 15 évig volt mellettem, de sajnos már a mennyekben van – osztotta meg gondolatait Kónya Judit, a harminchárom éves nő, miközben Alex csillogó szemekkel nézett rá. Egy Nagytemplomhoz közeli padon ülve beszélgettünk, míg a segítőkutyus lefeküdt mellénk, és le sem vette szemét a gazdájáról.

Kónya Judit kutyájával, Alexszel
Forrás: Molnár Péter

Hű társ és biztos támasz

Mint megtudtuk, a négylábú szöges ellentéte a korábbi ebnek, Boginak, aki a nyugodtságáról volt híres. Ezzel szemben Alex fürge, temperamentumos labrador, ám mindkettőjük Judit hű társa és támasza. – Minkét kutyushoz tudtam alkalmazkodni, szerencsésnek tartom magam, hogy velük hozott össze a sors, és már kicsi koruktól kezdve én foglalkozhattam velük – emelte ki. Ugyanis, mint megtudtuk, a segítőkutyák egyéves korukig nevelőcsaládoknál élnek, utána érnek meg testileg arra, hogy kutyaiskolába kerüljenek.

Sokkal bátrabban, magabiztosabban közlekedek kutyával. Olyan tempóban mehetek, amilyenben szeretnék, bottal nem így volt. Igyekszem figyelni a környezetemre, de persze vannak helyzetek, hogy esetleg nekimegyek valaminek, de ilyen nagyon ritkán történik meg. Masszőrként dolgozom 4 órában, Alex oda is elkísér. Mindig tudja, mit kell tennie, hogyan illik viselkednie

– tette hozzá. Leszögezte: egy segítőkutyának mindig a gazdája mellett van a helye.

Alex ugyanúgy gazdájára ragasztja hangulatát, ahogyan azt az emberek teszik egymással, nála azonban az a meglepő helyzet áll fenn, hogy mindig boldog. – Alex nélkül szinte nem megyek sehova, de egy koncertre nem vinném el a hangzavar és a sok ember miatt. Busszal és villamossal is utazunk, alapvetően vegyes a tapasztalatom, vannak segítőkész emberek, de akadnak olyanok is, akik szó nélkül arrébbállnak – mondta.

Judit első kutyája elvesztése után nem akartak egyből új társat, de néhány hónap elteltével mégis úgy döntött: szüksége van egy csupaszív négylábúra.

Szükség van, és mindig is szükség lesz segítőkutyákra. Ennek ellenére fontosnak tartom elmondani, hogy ez egy életforma. Egy kutyát akkor is le kell vinni sétálni, ha esik az eső – és erre nem mindenki alkalmas. Ha valaki érzi magában a késztetést arra, hogy kutyusa legyen, akkor vágjon bele, de semmi sem szabad erőltetni

– üzent sorstárainak.