Honvédelem

2023.03.28. 16:43

Erre láthatnak katonai menetoszlopot szerdán a hajdú-bihari autósok

Konvoj megy Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre.

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár március 29-én a délelőtti órákban technikai átcsoportosítást hajt végre Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az alábbi útvonalon:

Hajdúhadház – 354. számú út – 4. számú főút – 47. számú főút – M35 autópálya – 47. számú főút – Hódmezővásárhely, Zrínyi laktanya.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják – olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Kérik a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja. A lakosság megértését és türelmét köszönik.

MTI OS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában