Egészségügy

2023.03.28. 19:25

Továbbképzik a debreceni hospice osztály dolgozóit, és a rekreációjukat is segítik

Forrás: Facebook / Széles Diána

Ülésezett kedden a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriuma, erről Széles Diána alpolgármester számolt be Facebook-oldalán.

Mint írta, a Gondoskodó város program fő törekvése, hogy az élet kezdetétől az elmúlásig nyújtson segítő kezet a debrecenieknek.

Az életvégi támogatásban, a testi és lelki fájdalmak enyhítésében, az emberi méltóság megőrzésében komoly feladatot vállalt és teljesít a Klinikai Központ Nagyerdei Campusán működő Hospice-Palliatív Terápiás Osztály, szoros együttműködésben a Debreceni Hospice Ház Alapítvánnyal – mutatott rá.

Bejegyzése szerint az alapítvány kuratóriumának mai ülésén meghatározták az ez évi fő feladatokat, amiben kiemelt helyet kap az osztály egészségügyi dolgozóinak továbbképzése, illetve rekreációjuk támogatása, hiszen a munkájuk nehéz testi és lelki terhet jelenthet.

Széles Diána a bejegyzésben emellett köszönetet is mondott a munkavállalóknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában