Fakitermelés

2023.02.13. 20:00

Várhatóan ezután is lesz elég tűzifa, de ez nem csak a Nyírerdőn múlik

A cég csaknem 200 önkormányzatnak szállított már szociális tűzifát.

Hidas Tibor, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója

Forrás: Napló-archív

A szociálistüzelőanyag-programba tervezett fűtőanyag 99 százalékát, azaz mintegy 44 ezer köbméter faanyagot már leszállított a Nyírerdő Zrt. a működése területe, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye csaknem 200 önkormányzatának. Igény leginkább a kemény lombos fára van, mutatja ezt, hogy a kiszállított tüzelő 95 százaléka ebből kerül ki

– tájékoztatta a Cívishírt Hidas Tibor, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta azt is, hogy a társasága által kiszállított tűzifát az önkormányzatok saját hatáskörben, meghatározott elveket, szabályrendszert követve juttatják el a lakosságnak.

Kiemelte, a tűzifával fűtő lakosság számára várhatóan a jövőben is lesz kellő mennyiségű tűzifa, de annak mennyisége – hangsúlyozta Hidas Tibor – nem csak a Nyírerdő fakitermelési lehetőségein múlik, hiszen a társaság a térség erdőterületeinek csak harmadát kezeli. Az erdők nagyobb része magántulajdonban van. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon a hatósági maximált áras tűzifaprogramban már 62 ezer háztartás kapta meg a vásárolt tűzifáját, a szociálistűzifa-programban pedig 2 ezer 374 településen 180-190 ezer család kap ingyenesen tüzelőanyagot.

Ősszel szinte robbant az igény

A Nyírerdő ebben a fűtési szezonban szinte kizárólag a maximált árú és a szociálistüzelőanyag-programban értékesít tűzifát, a lakosságot pedig az idevonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően szolgálja ki. A hatalmas tűzifaigény miatt a múlt év őszétől a társaság a fakitermeléseket a több tűzifát adó erdőállományokban végzi, így az azt megelőző év hasonló időszakához képest nagyobb mennyiségű tűzifa állt rendelkezésre. Mint minden energiahordozónak, így a fának is növekedett az ára a fűtési szezon kezdetéig. A hazánkat és egész Európát érintő energiaválság az állami erdőterületeket kezelő társaságok működésére is nagy hatással van. Országosan és a térségünkben is a tűzifa-alapanyag – mint megújuló energiaforrás – iránt hatalmas kereslet alakult ki tavaly ősszel, ami magával hozta az árak emelkedését is. Ezért döntött a kormányzat a tűzifa árának maximalizálásáról. Ennek az áfát tartalmazó, erdei köbméterenkénti egységára az erdei rakodón a következő: kemény lombos faanyag esetén 30 ezer, míg a lágy lombos és fenyőfánál 19 ezer forint.

A Nyírerdő a szabványban és a térségben elfogadott minőségben termel tűzifát. Alapvetően ha a faanyag valamilyen okból nem felel meg más ipari célú hasznosításra, azt tűzifaként értékesítjük. Ebben a szezonban a fokozott igény miatt nagyobb arányban termeltünk tűzifát, sok esetben az ipari fa mennyiség terhére

– tette hozzá az elmondottakhoz Hidas Tibor, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója.

CH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában