Akkumulátorgyár

2023.02.06. 20:22

Papp László elmondta, mit gondol az akkumulátorgyár körüli hisztériáról – videóval

Debrecen polgármesterét kérdezte Bohár Dániel.

A CATL arnstadi üzemét a zöld átállás mintaüzemeként tekintik Németországban

Forrás: Papp László Facebook-oldala

A napokban Bohár Dániel riporter kérdezte Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét arról, mi a jelentősége a CATL-beruházásnak, továbbá arról, kik és miért gáncsolhatják el a gyár építését zajos hangulatkeltésükkel. Emellett a városvezető érdekes tapasztalatokat osztott meg németországi útjáról is, ahol megnézte a kínai vállalat nemrégiben átadott akkumulátorgyárát. – Minden tekintetben pozitív volt a tapasztalat. Egyrészt látogatást tettünk magában a gyárban, a központjában, az üzemi területeken, másrészt pedig az arnstadti polgármesternél is jártam, és egy nagyon jó beszélgetést folytattunk – mondta a polgármester a hétfőn közzétett videóban. Kiemelte, maga az üzem a XXI. század legmagasabb technológiai vívmányait mutatja. 

Minden tekintetben, így munkavédelmi, egészségügyi, munkabiztonsági, komfort és technológiai szempontból is a legmagasabb színvonalat képviseli. Hozzátette, nagyon érdekesnek tartotta az arnstadtiak véleményét is a beruházással kapcsolatban. A német város gazdasága jelentős mértékben erősödik, kiemelkedő helyi adóbevételt generál, ezáltal lehetővé teszi a településen a fejlesztéseket, továbbá komoly beszállítói háttere alakul ki.

– Megkérdeztük az utca emberét is Arnstadtban, és gyakorlatilag kivétel nélkül pozitív volt a fogadtatás. Semmilyen konfliktus, semmilyen feszültség, sem környezetvédelmi, sem politikai, sem egyéb gazdasági vonatkozású feszültségről nem sikerült információt szerezni – folytatta Debrecen vezetője. Felvetődött az a kérdés, hogy ennek a pozitív fogadtatásnak lehet-e ahhoz köze, hogy Németországban ezt a beruházást az ottani, akár zöld tartományi vezető miniszter is támogatta a szociáldemokratákkal közösen, míg Magyarországon ugyan ezek a „zöldnek nevezett” politikusok itt politikai hisztériát generálnak az ügyben. 

Papp László elmondta, nagyon fontos tapasztalás volt ez. A német politika teljesen egységes abban a tekintetben, hogy az akkumulátorgyártás nélkül a jövőt, a környezeti és a környezetvédelmi átállást, a fenntarthatóságot nem lehet elképzelni. Ez azt jelenti, hogy egy stratégiai ágazatként kezeli a német politika.

– És valóban, zöld, vörös, kereszténydemokrata, mindenki egyértelműen elismerőleg beszél az akkumulátorgyártásról, sőt, a CATL arnstadi üzemét ennek a zöld átállásnak a mintaüzemeként aposztrofálják, és azt mondják, ez a jövő – emelte ki Papp László. Bohár Dániel megkérdezte, mit gondol a hazánkban kialakult negatív véleményekről az akkumulátorgyár tekintetében. – Németországból nézve ez egy totálisan értelmetlen dolog, amit Magyarországon csinálnak ebben a helyzetben. Ha azt látják a külföldi befektetők, hogy Magyarországon lehet hiszterizálni az embereket komoly munkahelyteremtő beruházások kapcsán, akkor kétszer is meggondolják, hogy érdemes-e az országot felkeresni, mint beruházási helyszínt. Ezért nem játék, és ezért kell nagyon komolyan kezelni ezt – tette hozzá a polármester.

Ebből a riporter arra a következtetésre jutott, hogy a politikai hergeléseknek komoly hatása lehet a befektetőkre, és ezzel Magyarország gazdaságaira, a jövő munkahelyeire. A kérdés az, vajon miért érdeke a dollárbaloldalnak, hogy minden erejével azon legyen, hogy megakadályozza a hasonló fejlesztéseket, melyek több ezer embernek adhatnak munkát?

A cívisváros vezetője kifejtette, a magyar politikai baloldal ma azon dolgozik, hogy ellehetetlenítse a nagyobb munkahelyteremtő beruházásokat Magyarországon, és így Debrecenben is, ezáltal komoly gazdasági károkat okozva az országnak és a városnak egyaránt. – Nyilván húzódhatnak meg nemzetközi, gazdasági érdekek. Lehet, hogy vannak olyan világgazdasági szereplők, akiknek nem érdeke az, hogy mondjuk kínai akkumulátorgyártó kapacitások az Európai Unión belül megvalósuljanak. Ha visszagondolok a választások időszakára, melyről kiderült, hogy a magyar balliberális pártokat jelentős mértékben finanszírozták külföldről, akkor lehet, hogy itt is lenne sokaknak keresnivalója, hogy mi a helyzet itt – folytatta.

A dollárbaloldal a zavarkeltéssel Bohár Dániel szerint vélhetően most is csupán a külföldi megrendelőik érdekeit szolgálja ki. A fejlesztéseknek azonban a debreceniek mindennapjaira elképesztő hatása van.

Papp László elmondta, Debrecen az elmúlt tíz évben megduplázta saját helyi adóbevételeit. Az akkumulátorgyár beruházásával együtt több mint 11 milliárd eurónyi működő tőke érkezik a városba, 16 ezer új munkahely, ami óriási hatással van a város gazdasági és infrastrukturális fejlődésére, lakáspiacára. Rengeteg óvodát, bölcsődét, iskolát újítottak fel a városban az elmúlt években. Utakat építettek, közlekedési fejlesztéseket hajtottak végre.

– Érdemben a város polgárainak mindennapjait határozzák meg ezek a fejlesztések – emelte ki a polgármester. – Ezek biztosítják azt, hogy Debrecen a jövőben még hatékonyabban, még komolyabban tudjon a saját fejlesztésére koncentrálni, és ez a jó a debrecenieknek. Aki Magyarország jövőjét, érdekét nézi, akár környezetvédelmi, fenntarthatósági, gazdasági szempontból, az nem ellenezheti ezt a beruházást – zárta gondolatait Papp László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában