Fotókkal

2023.02.23. 16:55

Érvek itt, ellenérvek ott: ízes vita pattant ki az akkugyárról a debreceni közgyűlésen

Forrás: Kiss Annamarie

Debrecen költségvetésének elfogadásánál ugyan nem volt vita, a 9-es napirendi pontnál azonban igen a csütörtöki közgyűlésen. Ez a Déli Gazdasági Övezet területén található egyik ingatlan értékesítéséről szól, a hozzászólások és kérdések azonban nem ehhez kapcsolódtak.

Mándi László (Momentum) úgy véli, nem mehetünk el szó nélkül a DGÖ-t körüllengő közhangulat és az itt épülő akkumulátorgyár mellett. – Arra kérem jegyző urat és polgármester urat, hogy fogalmazzanak meg olyan kérdést, ami választ tud adni arra, hogy a debreceniek akarnak-e egy ilyen vízzabáló üzemet Debrecenben – mondta. Úgy fogalmazott, bízik abban, hogy két egyetemi végzettségű ember közösen ki tud találni egy olyan kérdést, amit a helyi választási bizottság elfogad. (Ezzel arra utalt, hogy a Momentum által kezdeményezett helyi népszavazás kérdésének hitelesítését Debrecenben a helyi választási bizottság elutasította.)

Papp László polgármester válaszában azt fejtette ki, hogy ha bírósághoz fordulnak, akkor az el tudja dönteni, hogy az a kérdés helyes volt-e vagy sem.

Szabó Bence (Momentum) azt a kérdést szegezte Papp Lászlóhoz, hogy érdekli-e a debreceniek véleménye az akkumulátorgyár kapcsán, s ha igen, miért nem ír ki a város egy népszavazást ez ügyben.

Csak a lakossági kérdésekkel foglalkozunk

– szögezte le a polgármester. Személyes álláspontját kifejtve elmondta, 2019-ben azzal az ígérettel indult az önkormányzati választáson, hogy a város gazdaságfejlesztési folyamatait továbbviszi, s a DGÖ kifejezetten fontos szerepet tölt be ebben. – A debreceniek annak tudatában döntöttek arról, hogy kit kívánnak polgármesternek megválasztani, hogy ez az ígéret egyértelműen elhangzott. Nem árultam zsákbamacskát 2019-ben. 2024-ben újra meglesz a lehetőség arra, hogy a lakosok állást foglaljanak – mondta.

Jánki József (DK) hozzászólásában azon álláspontját ismertette, hogy szerinte a debreceniek elvesztették a bizalmukat a polgármesterrel szemben. Első körben elutasították a polgármester elleni fegyelmi eljárás indítását, mint mondta, nem adják fel, addig próbálkoznak, amíg nem jut be a közgyűlés elé az előterjesztés.

Papp László úgy fogalmazott, a Debrecenben kialakult hisztérikus hangulatot Jánki József és párttársai gerjesztik. – Szeretném, ha egyszer tényekkel tudnák alátámasztani, hogy miért állítják környezetszennyező jellegét ennek az üzemnek. Nagyon sokan hivatkoznak a gödi ivóvíz helyzetére. Nézték már meg a Duna Menti Regionális Vízművek honlapját ezzel kapcsolatban? – szegezte a kérdést a képviselőnek, aki nemet jelzett. – Javaslom, olvassák el azt a vizsgálati jegyzőkönyvet, amit a honlapon mindenki elérhet. Teljesen kacsa, amit állítanak a gödi vízzel kapcsolatban, és még sok minden más is az – szögezte le, majd felhozta, hogy a költségvetéssel kapcsolatos hozzáállásuk is azt mutatja, hogy szembemennek a jövővel. – Kivonultak a város legfontosabb döntése előtt, ez nem lepett meg, a 2030 program kapcsán ezt már egyszer eljátszották. Kijelenthetjük azt, hogy a DK a város életét, jövőjét befolyásoló pozitív döntésekben nem kíván részt venni – jelentette ki Papp László, hozzátette, ezért kellene inkább fegyelmi eljárást indítani, de ő nem bombázza őket ezzel.

Barcsa Lajos alpolgármester (Fidesz), reagálva Jánki József hozzászólására, azt a kérdést vetette fel, a költségvetésben szereplő többek között egészségügyi és környezetvédelmi programokat miből finanszíroznák, ha nem lennének az elmúlt években megtett gazdaságfejlesztési lépések. Mint mondta, ezek miatt olyan többletbevételek lesznek, melyek révén még több egészségügyi és környezetvédelmi programot tudnak indítani. – Inkább ezt a folyamatot kellene segíteni, nem ellehetetleníteni – összegezte. Papp Viktor frakcióvezető (Fidesz) a fegyelmi eljárás kapcsán megjelezte, a DK képviselői és párttársai voltak azok, akik nem tettek semmit a város érdekében.

Vaszkó Imre (DK) szerint a DGÖ kapcsán már egyszer „csőbe húzta” őket a polgármester, ezért egyetlen előterjesztést sem fognak ezzel a gazdasági övezettel kapcsolatban támogatni.

Balázs Ákos alpolgármester szerint a DK magatartását Gyurcsány Ferenc mondata jellemzi: aki nincs velünk, az ellenünk van. – Ez a sötét szocialista időket idézi, én nem szeretnék ilyen országban élni, ahol így gondolkodnak emberek. Magyarország demokratikus ország, és mindenki elmondhatja a véleményét, akár egy költségvetési vitában is, önök ezt nem tették meg – szögezte le.

Gondola Zsolt (Civil Fórum) szerint a kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban jó lenne néhány dolgot helyre tenni. Madarasi István (MSZP) is utalt az általuk bizalomvesztésként megélt történésre, ami júniusban történt a közgyűlésben: az ellenzék megszavazta az infrastrukturális fejlesztést, ami a gazdasági övezet fejlesztéséhez szükséges, majd néhány nappal később bejelentették, hogy akkumulátorgyár fog épülni.

– Az az előterjesztés, amire most ön hivatkozik, az konkrét számokat tartalmazott: maximalizáltuk a DGÖ víz-, a gáz- és áramfelhasználási kapacitását. A 24 ezer köbméter víz akkor is 24 ezer köbméter, ha pihepaplan-gyár jön oda, és akkor is, ha akkumulátorgyár. Csak az a probléma, hogy az akkumulátorügyből politikát csináltak, és most a 24 ezer köbméter sok. Mi változik a 24 ezer köbméteren attól függően, hogy paplan- vagy akkumulátorgyár települ oda? – vetette fel a kérdést Papp László. Leszögezte azt is, hogy a kormányhivatal környezetvédelmi engedélyt adott ki ebben az ügyben.

A jelenleg hatályos határértékekhez képest is szigorúbb környezetvédelmi paramétereket határoztak meg ennek a gyárnak a működése kapcsán. Egyértelmű, hogy nem lehet környezetszennyező hatása ennek az üzemnek, be kell, és be is fogjuk tartatni a szabályokat. Az összes gazdasági egység, amit ott működik, bocsát ki akár környezetet terhelő anyagokat, de nem lehet környezetszennyező hatása

– nyomatékosította.

Az elhúzódó adok-kapokot követően az előterjesztést 25 igen, 6 nem és egy tartózkodás mellett a közgyűlés elfogadta.

KD

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában