Kitárulkozó tinik

2023.02.12. 07:00

Azt hiszik, elég beállítani a Snapchatet, és meg van oldva a probléma

Az intimitás megosztása nemcsak szóban, vizuálisan is egyre nagyobb teret hódít.

Fontos a pózolás, hogy előnyösen mutassunk, magunkról jó dolgokat közvetítsünk a fotón

Forrás: Shutterstock

„Hatalmasat változott a világ az elmúlt években mind digitális, mind offline szempontból. Kíváncsiak vagyunk, vajon ez mennyire van hatással a fiatalok tartalomfogyasztási szokásaira – bár érdemes hozzátenni, hogy négy év alatt maga a korosztály is jelentős számban »lecserélődött«. A tendenciák követhetősége miatt a kérdések egy része megegyezik a korábbiakkal. Ugyanakkor több extra kérdéssel is kiegészítettük a felmérést, alkalmazkodva a jelenlegi social media helyzethez” – írta Joanelli Tamás közösségimarketing-szakértő, a Be Social Kft. ügyvezetője Haonhoz eljuttatott közleményében.

Lennél-e influenszer? Érezted-e már úgy, hogy zaklatnak a social térben? Kértek-e már tőled erotikus fotót? És küldtél? Többek között ilyen kérdések is terítékre kerülnek a Be Social tinik online jelenlétét vizsgáló felmérésében, amelyet 2019 és 2021 után idén harmadik alkalommal indítanak útjára.

Mint írják, az eddigiek alapján az látszik, hogy az online világban egyre bátrabbak a kitöltők, sőt, még inkább otthon érzik magukat a chatplatformok írásos, fotós vagy akár videós világában, mint az élőszavas kommunikációban. Két éve a Messenger-használat az első helyen végzett, maga mögé utasítva valamennyi hagyományos közösségimédia-csatornát, és sokan nyilatkoztak úgy, hogy egészen intim dolgokat is szívesen osztanak meg ezen a platformon. Az intimitás megosztása egyébként nem csak szóban, vizuálisan is egyre nagyobb teret hódít: míg 2019-ben a válaszadók mindössze 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy küldött már chaten erotikus fotót, addig 2021-re ez a szám már 12 százalék volt, így további emelkedés várható itt is.

Egyre több időt töltünk az online térben

A témával kapcsolatban megkerestük Klausz Melinda közösségimédia-specialistát, aki a következőképpen reagált:

mindig, minden változás hatással van a tartalomfogyasztásra.

A koronavírus-járvány alapvetően a közösségimédia-felületekre terelte a kommunikációt, s ez mind a mai napig fennáll, sőt, az újonnan megjelenő felületeknek köszönhetően, mint amilyen a BeReal és a Poparazzi, egyre több időt töltünk az online térben. Jelenleg egy tini átlagosan napi 9 órát, egy átlagos felnőtt pedig napi 7 óra 57 percet az online térben van. Sokkal több gyors és rövid videótartalmat fogyasztunk, mint korábban, viszont nagyon érdekes jelenségként megnövekedett a hosszabb terjedelmű beszélgetős műsorok (podcastok) fogyasztása is, amit útközben, akár a tömegközlekedési eszközökön ülve is lehet hallgatni, nem feltétlenül igényeli azt, hogy nézzék is az emberek a műsort.

Klausz Melinda
Forrás: MW-archív

Klausz Melinda megjegyezte, az ún. ESC-izmus egy régebb óta létező jelenség, ami azt jelenti, ha valaki online beszélget a másikkal, bármikor otthagyhatja a beszélgetőpartnerét, ma már indok és elköszönés sem kell. Sőt, az online térben az a gyakori, hogy nem köszönünk be, hanem mintha egy folyamatos beszélgetésfolyam lenne. Ezek a nyitó- és záróformulák viszont a mindennapi, személyes életben fontos eszközök, illetve gyakran az, hogy otthagyhatom a beszélgetést vagy letilthatom a másik felet a social media térben azt eredményezheti, hogy a konfliktuskezelést nem tanulja meg az illető. – Már 5-10 évvel ezelőtt lehetett érezni a felületeken, hogy a fiatal generáció teljesen máshogy kezeli a konfliktusokat, ha bármilyen probléma felmerült, gyakran indulattal, dühvel vagy még inkább eltűnéssel, tiltással, törléssel reagáltak. Ezt azonban a személyes életben nem lehet megcsinálni (vagy máshogy veszi ki magát), emiatt sokkal erősebbé vált az ösztönös emberi, ölj vagy fuss reakció az esetlegesen felmerülő problémák megoldásánál. A kommentekben az is érzékelhető, hogy nem vitatkozunk, hanem ölre megyünk: csak azt hisszük, hogy nekünk lehet igazunk, mivel az online térben a szűrőbuborékok mindenkinek olyan tartalmakat mutatnak meg, amivel egyetért. Emiatt elmaradt az egymás véleményének megismerése, a parázs és építő jellegű vita és így a beszélgetések száma is csökken – emelte ki.

Rengeteg trükköt, vágást, effektet használunk

A közösségimédia-specialista kihangsúlyozta,

napjainkban a tinédzserek nem számolnak azzal, hogy a másik fél visszaélhet az átküldött tartalmaikkal.

Sokan úgy vélik, hogy elég a Snapchaten beállítani például azt, hogy a fogadó fél csak néhány másodpercig lássa az adott tartalmat, de abba már nem gondolnak bele, hogy ezeket egy szerveren tárolják, amíg a másik fél le nem hívja azt, a szervereket pedig fel lehet törni, ahogyan erre már volt pár évvel ezelőtt példa a Snapchat esetében. – Sokan még a felnőttek közül sincsenek tudatában, hogy a másoknak chaten, e-mailben küldött információk a levéltitok témakörébe tartoznak, azokat nem lehetne nyilvánosságra hozni, viszont ha már megtörtént a baj, akkor sokkal nehezebb visszacsinálni és nem elküldötté tenni a történteket. Emiatt azt szoktam javasolni, hogy minden elküldés előtt gondoljuk végig, hogy nyilvános helyen bemutatva, felvállalható-e az adott szöveg, fotó, videó vagy nem. Ha nyilvánosan kellemetlen lenne számunkra, akkor inkább személyesen mutassuk meg az adott tartalmat, ha mindenképpen meg szeretnénk osztani valakivel, de ne küldjük azt át – emelte ki Klausz Melinda.

Mint elmondta, mindig van egy-egy fellángolás, hogy ne szerkesszük a fotókat, videókat; az Instagramon is volt NoFilter-kampány, a TikTok eredeti szlogenje pedig az, hogy „igazi videók, igazi emberek”. Ehhez képest a NoFilter-kampányokban is alapsmink és minimális retus szerepelt a legtöbb fotón, a TikTokon pedig rengeteg trükköt, vágást, effektet használhatunk. – Azt gondolom, hogy a valódibbnak ható képeket mindig is meg akarjuk majd mutatni a felületeken, azonban már a fotók elkészítésénél úgy pózolunk, úgy tartjuk a telefont, hogy előnyös legyen számunkra, így tulajdonképpen már a fotó/videó elkészültekor befolyásoljuk a végeredményt effektek nélkül is. A mesterséges intelligencia pedig egyre jobb minőségben retusál, mindenki szépnek szeretné mutatni vagy látni magát. Ez az irány így valószínűleg nem fog csökkenni, de mindig is lesznek fellángolások a valóság megmutatására – fűzte hozzá.

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában