Évértékelő interjú

2023.01.06. 11:30

Tiba István: Bízunk benne, ha csúszással is, de felépülhet a MotoGP-pálya

Az elmúlt egy év tapasztalatairól és történéseiről kérdeztük az országgyűlési képviselőt.

Tiba István országgyűlési képviselőv

Forrás: Napló-archív

A koronavírus-járvány két éve után 2022-ben az orosz–ukrán háború közvetlen és közvetett negatív hatásai jelentettek kihívást nemcsak a Magyar Kormány, de az önkormányzatok számára is. Az elszabaduló rezsiárak miatt szinte mindenhol takarékossági intézkedéseket kellett bevezetni. Tiba István, a Hajdú 6-os választókerület országgyűlési képviselője szerint a településvezetők nagy többsége egyelőre jól tudja kezelni a helyzetet, de állami segítségre így is szükség lesz. Mindezek mellett pedig cél, hogy a tervezett projektek az ütemezések szerint haladjanak. 

Az elmúlt tizenkét év egyik legnehezebb évét tudhatjuk magunk mögött. Mik voltak a kitűzött célok, hogyan sikerült ezeket megvalósítani?

Az országgyűlési választásokat követően is az volt a célunk, hogy folytassuk a megkezdett közös munkát a választókerület településeinek polgármestereivel és képviselő-testületeivel. Ez tíz település közül kilenccel működött és működik is. A körülményeket azonban nehezítette a szomszédban dúló háború, amelynek hatásai nemcsak az önkormányzatokat, de a lakosságot is érintik. Mindenki láthatja, és tapasztaljuk, hogy a Kormány által ellenzett európai uniós szankciócsomagok nem váltották be a hozzájuk fűzőtt reményeket, ezek negatív következményei pedig hatással vannak mindenkire. Szükségessé vált, hogy ezek elhárítására, mérséklésére megoldásokat keressünk a polgármesterekkel. 

A legfontosabb cél az, hogy az intézmények működőképesek maradjanak, a nehéz helyzetbe kerülő és rászoruló lakosokat pedig lehetőségeihez mérten segítse a helyhatóság. Mindezek mellett megállapodtunk abban is, hogy bármilyen nehezek a körülmények, a fejlesztésekről nem mondunk le! Lehetőség szerint tartjuk azt a fejlődési ütemet, amely az elmúlt években megszokottá vált a választókerületben. Természetesen ezeket nem egyszerű összehangolni, de a hozzám tartozó tíz településből kilencnél az a tapasztalatom, hogy nagyon felelősségteljesen igyekeztek a rezsikiadásaikon csökkenteni az önkormányzatok.

Ez alatt azt értem, hogy nem egyszerűen bezártak intézményeket „költségcsökkentés” címszó alatt, hanem tételesen kiszámolták, hol és hogyan tudnak spórolni úgy, hogy a szolgáltatások minősége egy bizonyos szint alá ne kerüljön. Mindazonáltal egyértelmű, hogy szükség van a Kormány segítségére – amit mi képviselők is jeleztünk több alkalommal -, ezért ült le tárgyalni valamennyi településvezetővel Balla György kormánybiztos. Ennek eredményeként megjelent az a kormányrendelet, mely alapján 800 ezer forint és 450 millió forint közötti támogatásban részesül a választókerületemben lévő 10 település.

Ahogy utalt rá, nem csak az önkormányzatokat, de a lakosságot is érintik a gazdasági nehézségek.

Akik eddig is nehezen tudták élni életüket, azoknak most még nehezebb, hiszen az infláció miatt drasztikusan emelkednek többek között az élelmiszerárak. Egyértelmű, hogy ők segítségre szorulnak! Nagyon fontos most, hogy figyeljünk egymásra, segítsék az emberek a rászoruló hozzátartozóikat, embertársaikat, de ugyanúgy segítsenek az önkormányzatok, a karitatív szervezetek és az egyházak. Szerencsére a választókerületben azt tapasztalom, hogy az önkormányzataink ennek is meg tudnak felelni, amiért köszönettel tartozom a polgármestereknek. Ez egy olyan év volt – olyan nem várt kihívásokkal – amilyen korábban még nem volt. Most mindenkinek az a feladata, ahol tud, segítsen! 

Olyan időszakot élünk, amikor minden embernek még inkább közösségi emberré kell válnia, és segítenie kell azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy egy-egy közösség működőképes és életképes maradjon.

Visszatérve a fejlesztésekhez. Decemberben több uniós pályázatban eredmény született.

A háború okozta nehézségek leküzdésével párhuzamosan egy másik harc is zajlott, mégpedig az Unióval a hazánknak jogosan járó fejlesztési és helyreállítási forrásokkal kapcsolatosan. Magyarország teljesített minden olyan vállalást, amelyet az Európai Unió feltételként szabott ezen pénzösszegek rendelkezésre bocsátásáért, így most már minden akadály elhárult. Nem véletlenül hirdette ki nemrég számos TOP Plusz pályázat eredményét a vármegyei önkormányzat. A legkisebb településtől egészen a legnagyobbakig, mindenkinek lett sikeres pályázata. Tehát az a fejlődés, amit elképzeltünk, folytatódni fog. Balmazújváros kivételével – ahol van olyan projekt az előző uniós finanszírozási ciklusból, amit még el sem kezdtek – valamennyi választókerületi önkormányzat be tudta fejezni fejlesztéseit, le tudta zárni a pályázatait.

Hogyan látja a választókerület gazdasági fejlődésének a jövőjét?

A választókerület jövőjét két fontos beruházás is alakíthatja a jövőben. Az egyik a BMW-gyár építése, amely szerencsére a tervezett ütemben halad. Ráadásul nemrég a német cégcsoport bejelentette, hogy egy akkumulátorgyártó üzemet is létrehoznak az épülő debreceni egység mellett, mellyel további 500 munkahelyet teremtenek. A működését majd 2025-ben kezdi meg a BMW-gyár, de a beszállítói már megjelentek a környező településeken, például Hajdúböszörményben. Itt elkészült az ipari park első üteme, amely gyakorlatilag már be is telt, javarészt még helyi vállalkozásokkal. A városvezetéssel a következő feladatunk az, hogy a BMW-beruházás kapcsán újonnan megjelent igényeket a város ki tudja elégíteni, tehát az ipari területeket bővíteni kell. Ennek a folyamata elkezdődött.

Ha a város fejlődését nézzük, akkor elmondható, hogy az a jövőben is biztosított, hiszen Kiss Attila polgármester a napokban több nyertes pályázat tanúsítványát is átvehette, melyek összege több milliárd forint. Tehát a fejlődés megy tovább! De vannak még megoldatlan kérdések, mint a Hajdúkerületi Székház felújítása, amit magam is szívügyemnek tekintek. Sajnos a következő évi költségvetés erre nem ad lehetőséget, de célomként tűztem ki, hogy minél hamarabb forrást találjunk rá és orvosoljuk a problémát legkésőbb 2026. végére. 

Mit lehet tudni a MotoGP-pályával kapcsolatban?

A választókerület másik fontos beruházása a MotoGP-pálya megépítése, aminek a kivitelezése most megállt. A tervek elkészültek, de a kivitelezés kezdési időpontja egyelőre bizonytalan. A földterületek cseréje, kisajátítása, átvétele állami tulajdonba év végére lezárult, egy kivétellel. Ez egy hosszú folyamat eredménye, amely nem volt egyszerű, de ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet és tiszteletemet a földtulajdonosok felé, akik mindvégig együttműködőek, megértőek voltak. A Dornával (a Dorna Sports a MotoGP-versenyek szervezésének jogtulajdonosa – a szerk.) az eredeti megállapodás arról szólt, hogy 2024-ben már versenyeket rendeznek a pályán. Most arra várunk, hogy elfogadják-e a hosszabbítási kérelmet arra vonatkozóan, hogy 2026-ra kerüljön át ez az időpont, hiszen a háború okozta gazdasági körülmények arra kényszerítették a Kormányt, hogy függessze fel a projektet. Amennyiben nem fogadják el, akkor is ott van 600 hektárnyi állami terület Hajdúnánás mellett, amely kiválóan hasznosítható iparterületként. 

Hajdúböszörmény és Hajdúnánás tehát pozitívan tekinthet a jövőbe. Mi a helyzet a választókerület többi városával?

A nehézségek ellenére azt lehet mondani, hogy Polgár és Hajdúdorog is szépen tudott idén fejlődni, nem voltak fennakadások, több beruházást át tudtunk adni ezeken a településeken. Nyilván küzdenek azokkal az energiaválságból adódó problémákkal, amelyekkel a többiek, de azt látom, hogy a polgármesterek tökéletesen megoldják a felmerülő problémákat. Hajdúböszörmény mellett még Hajdúnánást tudnám kiemelni, amely szintén nagyon jelentős fejlődésen ment keresztül. Elkészült a város ipari parkja, amelyet folyamatosan igénybe vesznek a vállalkozások és kialakítottak egy munkásszállót is. Hajdúnánás esetében egy sajátosan gondolkodó önkormányzatról beszélhetünk, amely egyedi szemléletével országos szinten is kiemelkedő: a Kendereskertben saját gazdálkodásba kezdtek évekkel ezelőtt, mely a növénytermesztésen át az állattartáson keresztül egészen az élelmiszer feldolgozásáig tart. Mondhatni önfenntartóvá tudtak válni, hiszen saját termékeket állítanak elő, melyeket értékesítenek, továbbá a közétkeztetésbe is beviszik ezeket a termékeket.

Balmazújváros is beleillik ebbe a sorba?

Balmazújváros, sajnos negatív értelemben, de kakukktojás a választókerületben. Ahogy korábban említettem, még az előző időszak pályázataival sem készültek el, számtalan befejezetlen, vagy el sem kezdett projektjük van. Azt látni, hogy olyan vezetése van a városnak, amely úgy gondolja, hogy mindent jobban tud és mindent meg is tud oldani. Közben pedig az itt élő emberek azt tapasztalják, hogy gyakorlatilag nem stagnálás, hanem inkább visszafejlődés van a településen. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért nem csinálunk valamit, vagy miért nem csinálok valamit? Több alkalommal is próbáltam közös munkát kezdeményezni a polgármesterrel, ez mindannyiszor kudarcba fulladt, mivel nem volt fogadókészség sem részéről, sem a képviselő-testület hozzá tartozó részéről. Úgy gondolom, hogy egy település életében ebben a helyzetben, amikor mindenképpen összefogásra van szükség, ez nem előremutató. Mindenképpen arra van szükség, hogy az anyagi lehetőségeket a lehető leghatékonyabban használja fel és használja ki egy város. 

Hogy alakulhat a kisebb települések jövője a következő időszakban?

A kistelepülések a körülményekhez képest kicsivel „könnyebb” helyzetben vannak. Nincs annyi intézményük, mint egy nagyobb városnak, kisebb területen kell például a közvilágítást fenntartaniuk, de nyilván arányaiban nekik is terhet, nehézséget jelent a mostani időszak. Sokkal nehezebben tudtak működni, amikor még nem volt például Magyar Falu program. Most egy kicsit hatékonyabban tudnak úrrá lenni a helyzetükön, ráadásul ezek az önkormányzatok szintén büszkélkedhetnek nyertes pályázatokkal, így a fejlődés náluk is folytatódik. 

Bekecs Sándor
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában