Fejlesztések

2023.01.08. 11:30

Pocsaji sikertörténet: bölcsőde, piac és sportpálya is épült rövid idő alatt

A Magyar Falu Program keretén belül rengeteg pénz érkezik a faluba.

Szőllősi Roland polgármester

Forrás: Napló-archív

Egymilliárd forintot meghaladó összegű településfejlesztési támogatás érkezett a mintegy 2 ezer 750 lakosú Pocsajba az elmúlt bő egy évben. Csak a Magyar Falu Programban több mint 30 sikeres pályázata volt a településnek, ami a környéken egyértelműen rekordnak számít. Amikor a pályázati sikerek titkáról kérdeztük Szőllősi Rolandot, a 2019-ben megválasztott fiatal polgármestert, nem titkolta, abban rengeteg munka van.

 A sikertörténet ott kezdődött, hogy a polgármesteri hivatalon belül létrehoztunk egy településfejlesztési irodát. Egy olyan csapat állt össze, amelyik folyamatosan böngészi a pályázati lehetőségeket, és amire csak tudunk, pályázunk. 

Amit felsorolok, azok a jelentősebbek, hiszen a néhány százezer- vagy néhány millió forintosokról nem fogok beszélni, azokból tényleg sok van. A mostani pályázati sikereink előzményéről fontosnak tartom elmondani, hogy a korábbi években némileg elmaradt a település, nem fejlődött olyan dinamikusan, mint ahogyan a környező helységek. Most azonban Pocsaj kezd felzárkózni. Az eredményes pályázásokhoz Vitányi István országgyűlési képviselő rengeteg segítséget nyújtott – fogalmazott a polgármester.

Dűlőúttól az orvosi rendelőig

Sikeresen pályáztak külterületi út felújítására: 300 millió forintból kap aszfaltborítást Pocsaj Debrecen felé eső részén, a köztemető mellett egy dűlőútat is korszerűsítenek 2023-ban. Ez a fejlesztés azért is fontos a falunak, mert azzal együtt, hogy a gazdák jobb utakon közelíthetik meg földjeiket, az út közelében egy kisebb ipari létesítmény is létrejön, és így gyakorlatilag ennek az aszfaltos útnak kettős funkciója lesz. A Pocsaj-Esztár vasútállomás külső és belső felújítására, új váróterem, mosdó és fedett kerékpártároló kialakítására 70 millió forint támogatást nyert a település.

A TOP Plusz pályázati körben beadott összes pályázatuk sikeres volt. 52 millió forintot nyertek a polgármesteri hivatal energetikai felújítására; szigetelik az épületet és korszerűsítik a fűtést. December végéhez közeledve kapták a jó hírt, hogy 55 millió forintból megújíthatják az erősen leromlott állapotú fogorvosi rendelőt. 

Ehhez kapcsolódik egy Magyar Falu Programban beadott pályázatuk sikere is, 9 millió forintot fordíthatnak a rendelő elektromos hálózatának korszerűsítésére. Ez a beruházás azért is fontos, mert ez az egészségügyi intézmény Pocsaj mellett Esztárt és Kismarját is ellátja. Sikeresen pályáztak a közel két kilométer hosszú Árpád utca újraaszfaltozására is. Ez az útjavítás több mint két évtizede várat magára. Jelenleg zajlik és heteken belül befejeződik a 100 millió forintos piacfelújítás. A régi helyén egy új piacteret és hozzá kiszolgáló épületeket hoznak létre. Több mint 37 millió forint értékben megkezdődött a védőnői szolgálat épületfelújítása.

Szőllősi Roland Pajna Zoltántól vette át a nyertes pályázatokról szóló tanúsítványt
Forrás: Napló-archív

A Magyar Falu Program pályázati kiírásában nyertek 26 millió forintot a József Attila utca egy szakaszán az útburkolat korszerűsítésére. 54 millió forintból megújult a tornaterem: itt a kivitelezők megerősítették a tetőt, kicserélték a nyílászárókat, modernizálták a színpadot, és belső felújítás is volt. Az óvodatető felújítására – ugyancsak pályázati támogatásból – 11 milliót költöttek. A görögkatolikus egyházzal összefogva egy pályázat keretében 5-5 millió forintból felújították a régi görögkatolikus temető kovácsoltvas kerítését, valamint térkővel burkolták az előtte lévő járdát. További 6 millió forintból pedig parkosították ezt a temetőt. Ebbe benne volt az elburjánzott növények eltűntetése és újak telepítése is. Volt egy nagy értékű gépbeszerzésük is, egy önjáró fűnyíró traktort vásároltak. 150 millió forintból 12 férőhelyes bölcsődét építettek, ez a napokban már tudja fogadni a gyerekeket. Új játszóteret 5 millió és kinti kondiparkot 6 millió forintból építettek. Az MLSZ-szel közös partnerségben egy 22 méter széles és 42 méter hosszú, rekortánborítású, multifunkciós, megvilágítható sportpályát létesítettek 60 millió forint pályázati támogatásból.

A Piac és az Árpád utca közötti kerékpárutat 11 millió forintból újították fel és szélesítették. A református templom tornyának felújítására 15 millió forintot nyert az egyház, ennek a kivitelezése idén történik meg. A sportegyesület nyert 4 millió forint támogatást egy közösségi tér kialakítására. A görögkatolikus egyházközség a Hajnal utcai jelenlétpont korszerűsítésére 30 millió forintot nyert. A múlt évben 5 millió forint értékben a Kossuth utcán járdafelújítást végeztek, az Árpád utcán pedig 10 millióból tavasszal újul meg a járda. Most várják az Élhető település programban a támogatás visszaigazolását. 

Több mint 100 millió forintból egy sportcentrumot szeretnének felépíteni. Ez lényegében egy 180 négyzetméter nagyságú beltéri konditerem lesz a kiszolgáló létesítményekkel együtt, amit a későbbiekben szeretnének tovább bővíteni.

Kultúrára is jut pénz

A Pocsaj közösségi életében végbement jelentős változásról is beszélt Szőllősi Roland polgármester. Részben pályázati forrásból, részben önerőből vagy felajánlásokból új programokat szerveztek. Példaként említette, hogy operett- és musicalgálát indítottak el nagy sikerrel, voltak adventi koncertek, no meg stand up estet is szerveztek. Persze a már megszokott események, például a vőfélytalálkozó és a csigacsináló mellett. Próbálják a minőségi szórakozást igénylő közönséget is kiszolgálni; tapasztalják, hatalmas sikerrel. És nemcsak a pocsajiak, hanem a szomszédos településekről is érkeznek vendégek.

CH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában