Gazdátlan járművek

2023.01.23. 17:00

Nem ön vesztette el az autóját tavalyelőtt Debrecenben?

Több mint másfél éve parkol egy gépkocsi a Doberdó utcán. Ráadásul két helyet is elfoglal.

Fotó: Molnár Péter

Nemrég jelent meg egy poszt egy debreceni Facebook-csoportban, amelyben azt panaszolták, 2021 nyara óta érintetlenül áll egy kék színű Citroën személygépkocsi a Doberdó utca 3. szám előtti parkolóban.

Felkerestük a bejegyzés szerzőjét, a hölgy a Haonnak elmondta, alapvetően fel sem tűnne senkinek, hogy a jármű használaton kívül ácsorog – hiszen bármelyik lakóé is lehet – ha bosszantó módon nem a sávelválasztón állna, két férőhelyet is elfoglalva. Mint a város legtöbb lakótelepén, itt is nehéz parkolót találniuk a környékbelieknek.

Hozzátette, számos praktikus – bár kevésbé törvényes – ötletet kapott a megoldásra. Volt, aki azt ajánlotta, egy csendes éjszaka egyszerűen vegyék le a rendszámtáblát a járműről, másnapra az autó sem lesz ott. Mások az javasolták, fagyosabb időben, amikor csúszik az aszfalt, tolják ki az útra, így biztosan azonnal elvontatnák. Többen felajánlották, hogy akár az egész autót, akár darabjait, de legalább a katalizátort szívesen eltávolítják.

A hölgy azonban mindenképp törvényes úton szeretne megoldást találni a szabálytalanul parkoló autó problémájára. Felmerült benne, hogy a tulajdonos esetleg időközben meghalt, és az örökösök keresik a kocsit.

Mindenesetre elgondolkodtató, milyen történet vagy esetleg tragédia állhat a háttérben. Mégiscsak egy autót hagytak el, nem egy kulcscsomót.

Fotós: Molnár Péter

A társasház lakói többször is bejelentést tettek, a hatóság közbelépéséig csak a találgatás marad. Volt, aki észrevette, hogy a vonószem műanyag kupakja hiányzik a Citroënről, vagyis feltehetőleg műszaki hibás, és a parkolóig vontathatták.

Megkérdeztük a Debreceni Közterület Felügyeletet a konkrét esetről, valamint arról, hasonló helyzetben mi a teendő. Tőzsér Gyula hatósági osztályvezető válaszából kiderül, először 2021. december 20-án érkezett hivatalukba lakossági bejelentés a kék Citroënről. Mint írja, a Belügyminisztérium járműnyilvántartása alapján a gépkocsi 2022. június 24-ig érvényes hatósági engedéllyel rendelkezett.

A hatályos rendelet úgy szól, 

elhagyottnak számít minden olyan közúti közlekedésre alkalmas és hatósági jelzéssel rendelkező jármű, amelynek tulajdonosát, üzembentartóját, használóját nem lehet megállapítani, és amelyet bármely okból a közterület-felügyelet jelzésétől vagy az elhagyott jármű észlelésére vonatkozó bejelentéstől számítva a közterületen legalább hat hónapot meghaladóan úgy tárolnak, hogy azzal a forgalomban nem vesznek részt, és a közterület igénybevételére vonatkozó szerződéssel vagy hatósági engedéllyel nem rendelkeznek.

A közterület-felügyelők hat hónapon keresztül rendszeresen helyszíni szemlét tartottak, majd a rendeletben meghatározott idő után – és mivel a rendszáma is érvénytelenné vált – jelentették az önkormányzat Zöldterületi Osztályának, akik kétszer is felszólították az autó üzembentartóját és tulajdonosát, legutóbb tavaly decemberben.

A jogosulatlanul magára hagyott autót ugyanis a közút kezelője szállíttathatja el. Előtte azonban köteles írásban értesíteni a tulajdonosát.

De mi történik, ha nem tudják megállapítani a lakcímet? Ez esetben egy 15 napra kifüggesztett hirdetményi kézbesítés útján kell megkísérelni a felszólítást. Amennyiben ekkor sem jelentkezik az autóért senki, a megbízott szolgáltatóval őrzött telephelyre vontathatják.

Amíg ez megtörténik, a lakók kénytelenek együtt élni a pimaszul elhelyezkedő autóval, és a mellette levő szűk parkolóhelyen gyarapodó kidobott fenyőfákkal.

HL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában