Fejlemény

2023.01.23. 18:58

Megint ömlik a víz Debrecenben – videóval

Ezúttal azonban örülhetünk neki. Mutatjuk, miért.

Forrás: Fábián György

Január közepén – ahogy arról beszámoltunk – még csupán nagyobb pocsolyákban csillogott a víz a Vekeri-tó medrében; zsombék zsombék hátán látványa fogadta a szemlélődőt. Január 22-én azonban azt tapasztaltuk: immár összefüggőnek mondható víztükör borítja az egykor közkedvelt kirándulóhelynek számító debreceni tó medrét. Alighanem az utóbbi napok újabb esőzéseinek köszönhetően most már egyre inkább emlékeztet egykori önmagára – ha nem is teljes terjedelmében.

A kirándulókhoz végül mégis kegyesnek bizonyuló vasárnapi időjárás ezúttal is többeket csábított a Hosszúpályi út mellékére – napszállathoz közel ott járván kisgyermekes családokkal, párokkal, kutyasétáltatókkal találkoztunk. (Ha eladnánk egy-egy erőltetett szóviccért a lelkünket az ördögnek, egy-egy kisebb testű kutya láttán azt mondhattuk volna: íme, a Csivava-program kedvező hatásának első kézzelfogható jelei…)

Ennyi üdvös fejlemény után arra sem voltunk restek, hogy megpróbáljuk felkutatni az öröm közvetlen forrását. Néhány száz méter tekerés után meg is ütötte fülünket annak a vízfolyásnak a csobogása, mely a tavat dél felől, egy műtárgyon keresztül táplálja. Íme!

FGY


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában