2023.01.02. 14:10
Örömmel fogadták a debreceniek a Jánosi és Galamb utcai posták újranyitását
Másfél hónap elteltével két debreceni posta nyithatott ki hétfőn; a helyszínen megkérdeztük, mit szólnak a döntéshez a lakók.
A Jánosi utcai postán már hétfőn volt forgalom
Forrás: Molnár Péter
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások szerint 32 településen 45 posta szüneteltetését oldotta fel január 2-től. A társaság még tavaly október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését a háború és a szankciók okozta válság, az energiaárak radikális megemelkedése miatt. A döntés 16 Hajdú-Bihar megyei posta bezárását jelentette.
Az ügyben portálunk a debreceniek véleményét kérdezte tavaly november 10-én, a bezárások előtti napon. Akkor a legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy ugyan nem értenek egyet a döntéssel, és szomorúan veszik tudomásul a változást, de valahogy biztosan találnak megoldást a helyzetre. Mire a riportunk végére értünk, Papp László, Debrecen polgármestere a közösségi oldalán már arról számolt be, hogy megkezdték a tárgyalásokat a Magyar Posta által Debrecenben bezárni tervezett postahivatalok ügyében, és arra törekednek, hogy a keleti városrészben legalább a Jánosi és a Galamb utcán található postahivatalok tovább működhessenek. Végül több mint egy hónap elteltével, december 28-án érkezett meg a jó hír: a fent említett két posta január 2-án újra fogadhatja az ügyfeleket.
Sok időt megspórolhatnak
Hétfőn az újranyító postákhoz látogattunk el, hogy megtudjuk, hogyan fogadták a jó hírt a környéken élők. Utunk elsőként a Csapó kertbe vezetett, a Jánosi utcán többekkel szóba elegyedtünk. Az itteni ügyfeleknek az elmúlt két hónapban a Víztorony utcai postára kellett járni. Farkas Tibor a közelben lakik, és elmondta, nagyon örül annak, hogy újra kinyitott ez a posta, mert sok időt megspórol azzal, hogy nem kell távolabb mennie az otthonától.
Azt mondta, hogy ő még csak-csak boldogul a közlekedéssel, most is kerékpárral jött el a postára, de jól tudja, hogy a környéken sok olyan idős ember él, akinek problémát jelentett, hogy több utcával odébb kellett elmenni ügyet intézni.
Szintén örömmel fogadta a hírt Kalmár Patrik is, akit míg letette a kerékpárját, addig kérdeztük meg a postanyitástól. – Itt lakom a közelben, és a környéken ez az egyetlen posta. Nem volt a kedvem a városba feltekerni, szóval nagyon örülök a döntésnek. Szinte minden héten jövök, csekket fizetek be – osztotta meg.
A Jánosi utcán összefutottunk Melka Évával is, aki annak idején a bezárások ügyében egyenesen petíciót indított. Most csak azért jött el a postára, hogy ismét üdvözölhesse az itt dolgozókat.
Megkerestem a város polgármesterét, valamint a Csapókert képviselőjét, Szilágyi Edinát, mind a ketten nagyon segítőkészek voltak. Engedélyt kaptunk a petíció indítására, és 786 aláírást gyűjtöttem csak azoktól, akik ide jöttek csekket befizetni. Voltak negatív hangok, de én adni akartam egy lehetőséget, és úgy gondolom, hogy a legjobb döntés született. Ez az igazán boldog új év, a csapókertieknek meg főleg. Én Debrecenben születtem ’68-ban, csapókerti lakos vagyok. Annak idején ennél a postánál váltottuk ki az iskolai bélyegünket, és úgy éreztem, nem hagyhatjuk, hogy ezt elvegyék tőlünk. Ezért sem, de az itt dolgozók miatt sem
– mondta el.
Nem akartak parkolást fizetni
A Galamb utcai postánál is érdeklődtünk. Innen a bezárások miatt a Petőfi térre kellett elmenniük az ügyfeleknek. Tavaly novemberi ottjártunkkor sokan azt sérelmezték, hogy a változás miatt már parkolódíjat is fizetni kell, ha a postán van dolguk.
Borzalmas volt az elmúlt másfél hónap, így nagyon örülök, hogy újra ide jöhetek. Én nem is mentem a Petőfi térre, inkább kikerültem, és elmentem olyan postára, ahol gyorsabban halad az ügyintézés, és nem kell parkolást sem fizetni
– mondta el Csépke Attiláné.
Más úgy vélekedett, jó döntés született azzal, hogy a Galamb utcai posta kinyithatott, hiszen itt nagy a forgalom. A két hivatal újranyitásával egyidejűleg az Ifjúság utcai posta működése átmenetileg szünetel.
BBI