Közgyűlés

2023.01.16. 13:26

Az újranyitott posták csaknem száz milliójába kerülhetnek Debrecennek

A szolgáltatás működtetéséhez szükséges fedezetről, valamint önkormányzati ingatlanok hasznosításáról döntenek csütörtökön.

Az önkormányzat szerepvállalása is feltétele volt a két posta újranyitásának

Forrás: Napló-archív

Csütörtök délelőtt ül össze idén először Debrecen közgyűlése. Az ülésen kilenc napirendi pontot tárgyalnak majd, melyek között szerepel ingatlanok ingyenes használatba adása, településrendezési eszközök módosítása és a januárban újranyitott posták működtetéséhez szükséges fedezet elfogadása.

Több ingatlant is ingyenes hasznosításba adna az önkormányzat. A Kishegyesi út 38. szám alatti épületet az Autizmus a Családban Debrecen Egyesület közösségi programok, képzések, foglalkozások lebonyolítására és információs pontként használná 2026. végéig. A Domb utca 22/A. alatti ingatlant pedig a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes használná próbáik, közösségi programjaik megtartására, határozatlan ideig.  

Szintén Ingyenes hasznosításba kerülne a Nagytemplom melletti üvegpiramis. A Kossuth tér jellegzetes építménye az egykori András-templomhoz tartozó Verestorony feltárt maradványainak, valamint az ahhoz kapcsolódó ismeretterjesztő szövegek, képek, alaprajzok kiállítóhelye. Az elpusztult torony maradványa Debrecen legrégebbi építészeti emlékei közé tartozik, amely arról is nevezetes, hogy az egykori torony a több mint öttonnás Rákóczi-harangot tartotta. A használatba vevő Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség terve négyévszakos nyitva tartással fogadná a Nagytemplom és az Üvegpiramis látogatóit, továbbá utóbbi és az Emlékkert nyugati kapuja által közrefogott területen különböző szabadtéri, kulturális programokat szerveznének.

Építési telkeket alakítanának ki a DGÖ-ben

Danku Csaba aljegyző csatlakozhat a D2030 Munkacsoporthoz. A szervezet a Debrecen 2030 fejlesztési program keretében megvalósuló beruházások koordinálásáért felelős. Emellett döntenek több terület esetében a településrendezési eszközök módosításáról. A Köntösgát soron lévő, beépítésre szánt területét gazdaságfejlesztés céljára növelné az önkormányzat. A Déli Gazdasági Övezetben (DGÖ) építési telkek kialakítását tervezi, melyeket a közeljövőben munkahelyteremtő beruházás megvalósítása érdekében kíván értékesíteni a helyhatóság.  

Debrecenben 2022. októberében 26 postai szolgáltatóhely működött, melyek napi átlagos ügyfélforgalmának elemzése alapján 12 szolgáltatóhely szüneteléséről döntött akkor a Magyar Posta Zrt. Ezek között több olyan is volt, melyek esetében könnyen és gyorsan megközelíthető másik posta hiányában a szünetelés jelentős hátrányt okozott a szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság részére. Közölük a legnagyobb átlagos ügyfélforgalmat a Jánosi utcai és a Galamb utcai posták bonyolították le. Az Önkormányzat 2024. június 30. napjáig szerepet vállal a posták működési költségeinek finanszírozásában, ennek eredményeként a két említett szolgáltatóhelyet újranyitották ez év elején. Az ellentételezésre mintegy nettó 97 és fél millió forint fedezetet nyújt Debrecen önkormányzata. 

BS

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában