Felavatták

2022.12.05. 13:01

Új székhellyel, látványos kiállítással lett gazdagabb a megye vadásztársadalma – fotókkal

Az Országos Magyar Vadászkamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között avatta fel Miklós utcai irodáját.

Forrás: Kiss Annamarie

Új székházzal, benne pedig egy modern és látványos vadászati kiállítással lett gazdagabb Hajdú-Bihar megye vadászközössége. 

– A mai nap egy mérföldkő a megyei vadászkamara életében. Most értünk el oda, hogy saját tulajdonú székházban fogadhatjuk vadásztársainkat, akik modern körülmények között intézhetik ügyeiket szervezetünknél – fogalmazott beszédében Forgács Barna, a szervezet megyei elnöke. Mint elmondta, évek óta tudatosan költséghatékony gazdálkodást folytattak, mivel az Országos Vadászkamara támogatásának feltétele volt legalább 50 százalékos önerő biztosítása. Az épületet 74 millió forintért tudták megvásárolni, felújítására pedig további 40 millió forintot fordítottak, az összegek felét az országos vadászkamara biztosította. – Szerencsés volt a választásunk, mert a belvárosban egy több célra is alkalmas épületet rendezhettünk be – tette hozzá. Az új székházban a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum szakmai közreműködésével egy kiállítást is berendeztek, mely  bemutatja többek között a megyében is vadászható fajokat, vadász- és csapdázó módszereket, de szól természetvédelemről, vadászhagyományokról és szokásokról.  

– Úgy gondolom, hogy minden egyes új létesítmény átadása egy kiemelt ünnep a vadásztársadalom számára. Ezek az események is jól mutatják azt, hogy a kitűzött céljaink érdekében jelentős lépéseket tettünk – fogalmazott Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. Mint kifejtette, 2017-ben indították el az Ismerd meg a vadászokat elnevezésű programjukat, melynek keretén belül fiatalokat nevelnek a környezettudatosságra, természetszeretetre, valamint megismertetik velük a vadászat és a vadgazdálkodás lényegét, fontosságát is. – 2018-ban az elnökség arról határozott, hogy 2022. végéig lehetőleg minden megyei területi szervezetünk rendelkezzen saját székházzal, amely bázisa lehet ennek a programnak. Örömteli hír, hogy már 14 megyében megvalósultak ezek a fejlesztések – emelte ki. 

BS 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában