Közbeszerzés

2022.12.01. 09:45

Telephely-takarítót keres a debreceni önkormányzat

A balatonföldvári üdülő gondozása érdekében is pályázati felhívás jelent meg.

Forrás: Illusztráció, MW-archív

A székhelye, valamint a telephelyi épületei és berendezési tárgyainak – megadott időközönkénti – takarítása érdekében írt ki közbeszerzési eljárást Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

A szerdai Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a teljesítési helyek Debrecenben a Piac utca 20., Kálvin tér 11., Hatvan utca 23., Kossuth utca 11., Piac utca 77., Piac utca 79., Iparkamara utca 2. szám alatt találhatók. Ezek nettó összalapterülete megközelítőleg 9 ezer 543 négyzetméter. A kiírás szerint a fentiekhez hasonlóan kell takarítani és mosatni a debreceni Oláh Gábor utca 5. szám alatti, 172 négyzetméteres vendégházat, továbbá a
balatonföldvári Budapesti út 38. szám alatti, mintegy 439 négyzetméteres önkormányzati üdülőt a megadott feltételeknek megfelelően.

Az ajánlatkérő a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése során rendelkezzen a részfeladatokhoz elvárt mennyiségű takarítógéppel, takarító kocsival, valamint porszívóval is. Az ajánlattételi vagy részvételi határidő 2022. december 8-án 10:30 órakor jár le.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában