Meglepő kapás

2022.12.04. 10:08

Elképesztő: piranha került elő a Sebes-Körösből

Egyelőre nem tudni, hogy került oda.

Vöröshasú piranha (a kép illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Egy vöröshasú piranha tetemét találta meg két környezetvédelmi aktivista parttisztítás közben a napokban a Sebes-Körösben, Nagyvárad belvárosában, számolt be a helyi sajtó jelentései nyomán a Pecaverzum. A bomlási folyamatok még nem indultak be, ez alapján arra következtettek, hogy az állat nemrég pusztulhatott el.

Mint írják, a hal hústépő fogai, és kimeríthetetlen étvágya miatt agresszív fajnak számít.

A horgászportál cikke szerint a Bihar megyei környezetvédelmi őrség igazgatója is megerősítette, hogy piranháról van szó, ezért riadóztatták az összes illetékes intézményt, hogy kiderítsék, hogyan került oda. Eredetileg nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy más piranhák is előfordulhatnak, de nem a Sebes-Körösben, hanem a hőforrások által táplált Pecében. Végül elvetették ezt is, mert a patak hőfoka jelenleg 12 fok, a vöröshasú piranhák viszont 23 fok alatt nem élnek meg.

Mint arra a cikk rámutat: a halfajt egzotikus állatként is tartják, tehát valószínűbb, hogy valaki ráunt, és kidobta. A most megtalált példányról fotó is készült, ezt a Pecaverzumnál lehet megnézni.

A Sebes-Körös Körösszegapáti alatt lép be Magyarországra, Békés és Hajdú-Bihar határán is keresztülfolyik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában