A miniszteri kitüntetéssel elismert Nagy Lajosné erőforrása az idősek mosolya

Minden pillanatot meg kell élni, őszintén, és nem kell másnak látszódnunk, mint amilyenek vagyunk! Nagy Lajosné mondata a Pallagi úti Idősek Otthona piciny könyvtárszobájában lopakodott a szívem közelébe, s azóta kabátként védi a közöny hidege ellen. Egy tisztán kéklő tekintet és jóságot sugárzó arc képe is rögzült bennem ajándékul ahhoz az érzésesszenciához, amelyet csaknem 33 évnyi segítségnyújtás során szűrt le. Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálatának vezetője Idősekért díjat vehetett át a Fülöp Attilától, a Belügyminisztérium államtitkárától november 12-én. Ennek apropóján beszélgettünk vele.

Családi öröksége a segítségnyújtás természetessége, az édesanyja keze mindig ott volt, ahol támaszra volt szükség a rokonságban. Irénke iskoláskori emléke, hogy gyakran több szendvicset csomagol, mert állami gondozott osztálytársait is ellátta tízóraival. Egészségügyi képzést választott, ám a gyermekei születése után nem tudta összeegyeztetni a három műszakos munkát a mindennapjaival. Ekkor fordult életútja a szociális munka felé. Rögtön a házi gondozói szolgálata legelső napján életre szóló leckét kapott, majd a következő öt évben olyan történet részese lett, ami örökös erőforrása a hivatásában.

Bizalom dolga

– Az új házi gondozókat mindig egy gyakorlott kolléganő vezeti be a munkába, bemutatja az ellátottaknak és megosztja vele a legfontosabb tudnivalókat. Az első napomon, délelőtt mi is közösen mentünk az ellátottakhoz, de délután nagyon kifutottunk volna az időből, ha együtt haladunk, ezért egy 90 éves nénihez már egyedül érkeztem – idézte fel.

Így folytatta: A kapott kulccsal bementem a nagykapun, fel a lépcsőn a komfort nélküli lakásba, bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy segíthetek-e. A néni rám nézett egy pillanatra, majd elfordult. Eszembe jutott, hogy nagyot hall. Még egyszer elé álltam, hangosabban elismételtem, hogy honnan jöttem és miért, de újra csak egy pillantásra méltatott. Nekiláttam a feladatoknak, letöröltem az asztalt, elmosogattam, hoztam be fát, vizet és megkérdeztem, mit hozzak a boltból.  Ennyit válaszolt: fél liter tej, fél kiló kenyér. Az úton végig arra gondoltam, mit csináltam rosszul, amiért nem kommunikál velem. A vezetőmmel másnap átbeszéltem a helyzetet. Mint kiderült, a sokadik gondozó voltam abban a hónapban, valószínűleg bizalmát vesztette az ápolt, nem akart már megkedvelni senkit. A következő napon elmondtam neki, hogy most már jó eséllyel hosszú távon számíthat rám. Míg a teendőket végeztem, folyamatosan beszéltem hozzá: 

Nagy Lajosnénak akkor párásodott el először a tekintete, amikor idáig ért a történetben. A beszélgetésünk során nem utoljára. Érzékenyen érinti minden visszajelzés, vallja, ezek az „apróságok” a hivatása fundamentumai, ezekért érdemes segítőnek lenni.

Tudja, az ellátottaknak sem könnyű egy idegent a házukba és bizalmukba engedni, a segítséget elfogadni. Mindezért a szociális munkásnak sokat kell tenni. Szép példa az olykor hosszas, ám lélekmelengető folyamatra, az említett nénivel való ötéves kapcsolat alakulása.

– mesélte.

Ahogyan a fürdővízben leoldódtak a bizalmi páncélok, úgy derült ki, hogy évek óta haragban van a gondozott a fiával. Nagy Lajosné a beleegyezését kérte, hogy megkeresse ezt a felnőtt férfit. Kétszer is elment a fiú házához több hónapos különbséggel, de nem találta ott, dobott be levelet arról, hogy itt járt, szeretne vele találkozni az anyukája ügyében. Egy alkalommal aztán már a néni lakásában találta az ellátott fiát, aki végül magához költöztette az édesanyját.

A kihívás előrevisz

Nagy Lajosné a munka mellett folyton igyekezett fejlődni, tanulni. Egy egyetemről érkező gyakornok felvetésére elvégezte a tereptanári képzést, majd az egészségügyi főiskola diplomás ápoló szakát. Klubvezető, szervező gondozó lett, majd egyik szakmai példaképe, a Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat akkori vezetője, Szabó Gyuláné nyugdíjazása után gondozószolgálat-vezető.

Akkor érzékenyült el újra, amikor 2005-ös intézményvezető helyettesi pozícióba lépéséről beszéltünk. Ez ugyanis azzal járt, hogy valamivel kevesebb lehetősége volt az ellátottak közvetlen segítésére, bár ma sem telik el nap találkozás nélkül.

Az ambíció szót nyomban elutasítja, más energiák mozgatják őt: – Úgy éreztem magam is, hogy azt a feladatot átlátom, képes vagyok csinálni és ez a kihívás előrevisz, fejleszt engem is, általa még többet tudunk adni az ellátottaknak. Szakmai újításokat dolgoztunk ki, amivel a munkatársaimnak tudtam segíteni az adminisztrációs folyamat egyszerűsítésével. Az akkor megújult jogszabálynak megfelelő gondozási napló belső adminisztrációs adatlapját 2005-ben hoztam létre, a mai napig ezt használják apróbb módosításokkal – felelte a miértre.

Az önkormányzat 2017-ben összevonta két nagy – az alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat nyújtó – intézményét. Ennek megvalósításában aktívan részt vett vezetőhelyettesként, majd az akkori igazgató, Szabóné Orosz Éva halála után, 2019-től az élére állt. Ma kollégáival a Pallagi úti székhelyen 325 személy napi gondozását végzik, a Szávay Gyula utcai telephelyen pedig a szakosított, bentlakásos ellátásban 32 főért felelnek; alapszolgáltatást – házi segítségnyújtást, étkeztetést, nappali ellátást – 13 telephelyen biztosítanak, 165 idős, 110 fogyatékkal élő és 385 fő házi segítségnyújtást, valamint 130 fő étkeztetést igénybe vevő számára. A Városi Szociális Szolgálatnak 317 munkatársa van, a nemrégiben kapott díjat szíve szerint mindannyiukkal megosztaná.

Zárásként a karácsonyról is szó esett, s szinte a gyermeke örömét átérző szülő lelkesedésével mesélte, hogy erre a telephelyeken ünnepi műsorral készülnek. Ő igyekszik mindegyiken ott lenni. A nagyerdei intézményben énekpróba zajlott épp ottjártunkkor. Nagy Lajosné családja már megszokta, ami nekem szívdobogtató csodálkozást okozott: az ünnep egyik napját a Pallagi úti intézményben tölti, minden egyes szobába bekopog egy szaloncukorral, jó szóval, hogy egyetlen lakónak se teljen látogató nélkül a karácsonya. 

HaBe