Fejlesztés

2022.12.07. 18:05

A Debreceni Egyetemen előtérbe kerültek a mikroorganizmusok

A hároméves közös munka eredménye egy zárt rendszerű fotofermentációs berendezés.

Forrás: unideb.hu

– Ez egy mérföldkő a konzorcium életében, ugyanis létrejött egy olyan eszköz, ami steril mikroalga biomassza gyártására alkalmas – hangzott el szerda délután a Debreceni Egyetem Főépületének Karácsony Sándor termében. A „Nagy hatékonyságú steril mikroalga biomassza létrehozására alkalmas zárt rendszerű fotofermentációs berendezés kifejlesztése” című projektzáró rendezvényen a Zolend Kft., a Debreceni Egyetem és az Albitech Kft. az elmúlt három év közös munkájáról számolt be.

Zsigmond Endre, a Zolend Kft. ügyvezetője nyitotta meg az eseményt, melyen elmondta, egy hosszú munka lezárásához érkeztek, három év kutatás-fejlesztése fejeződik be. – Nem volt könnyű az elmúlt időszak, és ez egy nagyon jó pillanat arra, hogy megálljunk és értékeljük a munkánkat. Ezek az eredmények nemcsak egy termékben valósulnak meg, hanem a megszerzett képességekben és tudásban is megtestesül. A céggel 2016 óta tudatosan próbálunk fejlesztéseket végezni, ami azért fontos, mert a megszerzett tapasztalatokat később fel tudjuk használni – fogalmazott az ügyvezető.

Forrás: unideb.hu

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a gazdasági mutatókra helyezte a hangsúlyt. – A Zolend Kft. is egy olyan debreceni kis- és középvállalkozás, amely innovatív módon gondolkodik és folyamatosan keresi a fejlesztési lehetőségeket. Jelen esetben igénybe vette egy társvállalkozás és a Debreceni Egyetem tudásbázisát egy olyan termék létrehozásának érdekében, amelyet ezt követően a piacon értékesíthet, majd azt a saját, illetve más debreceni gazdaság javára fordítja. Ez azért fontos, mert a helyi kis- és középvállalkozói szektor nagyjából 39 ezer személyt foglalkoztat, tehát ha azt szeretnénk, hogy ezeknek az embereknek biztos megélhetése legyen, akkor lényeges, hogy a cégek fejlődjenek – hangsúlyozta. Hozzátette: az együttműködéseknek a hozadéka a kutatóknak is jó, hisz egy olyan dolgot tudnak kifejleszteni, amit később, a való életben különböző iparágakban is felhasználhatnak.

Forrás: unideb.hu

Tesztelés és előállítás

Az alpolgármester után Ács-Szabó Lajos, a Debreceni Egyetem munkatársa vette át a szót, aki az Albitech Kft. munkásságát mutatta be a megvalósult fejlesztéseken és eredményeken át egy prezentáció keretében. Majd a Debreceni Egyetem részéről Prof. Dr. Emri Tamás számolt be az intézmény projektben elvégzett feladatairól. Előadásában rámutatott: három évvel ezelőtt fontos stratégiai célként fogalmazódott meg, hogy az egyetem fermentációs technológiájába, illetve alkalmazott-mikrobiológiában járatos kollégáinak érdeklődését felkeltsék vagy fokozzák az algák iránt, ily módon előtérbe kerülhessenek ezek a méltánytalanul háttérbe szorított mikroorganizmusok. Az egyik legfontosabb feladatuk egy saját algatörzs-gyűjtemény kialakítása volt. A Zolend Kft. szakmai vezetője, dr. Domonkos Dávid beszámolójában kiemelte, miként használták fel a partnerek munkáját, hogyan is született meg ez a berendezés. Úgy fogalmazott, a cég feladata az új innovatív műszaki gép prototípusának előállítása és tesztelése volt.

ND

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában