Kuratóriumi ülés

2022.11.06. 10:49

Vizsgálják, hogy lehet még önállóbb energetikai ellátásban a Debreceni Egyetem

Kihelyezett kuratóriumi ülést tartottak a Műszaki Karon, az oktatási kínálatáról, az iparági kapcsolatokról és nemzetközi megítéléséről is szó volt.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke

Forrás: unideb.hu

Kihelyezett kuratóriumi ülést tartott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán (DE MK) az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma csütörtökön. A testület elnöke, Kossa György kifejtette: a modellváltással járó egyik legfontosabb változás, hogy az egyetem szolgáltatásait a diákok „megvásárolják”, az állam pedig megrendelő lett. Utóbbi különböző teljesítményelvárásokat támaszt, és ezek megvalósulása esetén finanszíroz – olvasható a hirek.unideb.hu-n.

Hangsúlyozta: a kuratórium célja, hogy az intézményben zajló alkalmazott kutatásokból minél nagyobb bevételek keletkezzenek, ugyanis azokból fedeznék az alapkutatások kiadásait.  

– Meg kell tanulni a hozzánk bizalommal forduló cégeknek olyan kutatásokat végezni, amikből hasznot hozó termék jön létre – jelentette ki Kossa György.

Az elnök a képzések színvonalának további emelését is fontosnak nevezte, mivel indoklása szerint a munkaadók egyre inkább figyelik, hogy ki melyik egyetemen szerezte a diplomáját.  

A munkaerőpiacon kész embereket várnak, nem akarnak senkit például matematikára, fizikára, kémiára tanítani. A cégek abban bíznak, hogy a kiválasztott munkavállaló a cégkultúra megismerése után könnyedén be tud illeszkedni az értékteremtési láncba

– állította.   

A kuratóriumi elnök kiemelte, hogy hozzájárul a Debreceni Egyetem megítélésének javulásához, hogy látványosan emelkedett az itt született tudományos publikációk száma.  Szót ejtett arról, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a térségben élő középiskolások a Debreceni Egyetemre való behozására. A létszámnövelésnek azonban nem szabad a minőség rovására mennie – figyelmeztetett.

- Az a legjobb marketing, ha a diákok egymásnak azt mondják, hogy ez jó egyetem, érdemes ide járni, megtaláltam azt a képzésben, szórakozásban, amit kerestem – fogalmazott.

Kossa György az energiaválság kapcsán beszámolt azokról az energetikai intézkedésekről, melyek révén több milliárdot spórolhat az intézmény, illetve vizsgálják, hogy mivel fokozhatja az egyetem önállóságát az energetikai ellátás terén.

Az elnök bízik abban, hogy a Műszaki Kar tervezett bővítése és felújítása a pénzügyi nehézségek ellenére is megvalósulhat, más forrásokból, átütemezve a beruházást. Az egyetem ilyen jellegű fejlesztéseihez a karon tanuló építészmérnök hallgatók is hozzájárulhatnának a jövőben – tette hozzá.

- A Debrecenbe települő jelentős iparnak köszönhetően a Debreceni Egyetem Műszaki Kara húzóágazattá válhat – fogalmazott végül Kossa György.  

A Műszaki Kar dékánja a kihelyezett kuratóriumi ülésen elmondta: jelenleg csaknem 3 ezer hallgatójuk van (30 százalékuk külföldi). Most 8 BSc és 10 MSc szakkal és rengeteg szakmérnök képzéssel rendelkeznek. Minden szaknak kihelyezett tanszéke is működik. Szinte az összes képzésük angolul is elérhető. Több laboratóriumuk működését vállalatok támogatják. 110 oktatójukból 93 műszaki diplomás mérnök. Közülük több mint 80-an az iparban is dolgoztak. Tudományos cikkeikre való hivatkozások száma ugrásszerűen nőtt az utóbbi időben.

Husi Géza arról is beszámolt, hogy a spanyol SCImago nevű szervezet a kelet-európai egyetemek műszaki karait értékelő ranglistáján 263 intézmény szerepel, melyek közül a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a 43. helyen áll, számos rangos intézményt megelőzve.   

A kar 2007-ben, 2008-ban alkotott oktatási stratégiáját mostanra sikerült szinte teljes egészében megvalósítani. A doktori iskola még hiányzik. Ezért elkezdtünk kidolgozni egy új oktatási stratégiát, melynek középpontjában az élményalapú tanulás, a tantárgyak szinergiája szerepel. Az elsősök már ebben a rendszerben tanulnak

– ismertette Husi Géza.  

Kossa György támogatta az új stratégia kidolgozását.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában