Közgyűlés: nehéz döntések

2022.11.17. 16:34

Drágul az élet Debrecenben

Áremelésekről döntött a közgyűlés, de a szociálisan rászorulókra is figyelnek.

A Kölcsey Központban ülésezett a testület

Forrás: Kiss Annamarie

Harmadával emelkedik a gyermekétkeztetés, közel húsz százalékkal a temetői szolgáltatások díja, drágul a parkolás és az önkormányzati lakások bérlőinek fizetniük kell a társasházi közös költséget januártól; ugyanakkor ötödével emelték a települési támogatások igénybevételére jogosító jövedelemhatárokat, hogy az érintetti körből ne essen ki senki, s maguk a támogatások is húsz százalékkal nőnek – ezekről döntöttek a debreceni önkormányzati képviselők a csütörtöki ülésükön. A testület két órás vitával fogadta el a pénztárcákba vágó változtatásokat, amik az ellenzéki képviselők szerint túl nagy terhet rónak a debreceniekre, a városvezetés pedig a költségvetés egyensúlyban tartásának fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy Debrecen továbbra is gondoskodik a rászorulókról.

Elfogadta a testület a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatóságának 2022. első féléves jelentését, mely szerint a holding adózás előtti eredménye mínusz 2 milliárd 135 millió forint, amely a tervezettnél 1 milliárd 370 millió forinttal kevesebb veszteséget jelent. Papp László polgármester hangsúlyozta: az árbefagyasztás, a központi árszabályozás nehézkessé teszi az önkormányzati közszolgáltatások működését, ezért is szükséges beavatkozni. Elmondta: a Megyei Jogú Városok Szövetsége tárgyal a kormányzattal a közétkeztetés támogatása, a szolidaritási hozzájárulás és az önkormányzatoknál maradt víziközművek finanszírozásának ügyében.

A napi politikai aktualitások sem hiányoztak a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésének vitáiról, ahol az ellenzéki képviselők fölhánytorgatták, hogyan került Debrecen abba a helyzetbe, hogy jelentősen drágítania kell a közszolgáltatásait. Szabó Bence (Momentum) szerint a települési támogatásai összegének húsz százalékos emelése jóval alatta van a megélhetési költségek növekedésének, legalább 40 százalékkal kellene többet adni. Jánki József (DK) szerint a „megszorítások” közgyűlése zajlott, Vaszkó Imre (DK) minden vonatkozó előterjesztésnél arról érdeklődött, mennyi többletbevételre számít az önkormányzat az egyes tételek (gyermekétkeztetés, temetői szolgáltatások stb.) emeléséből, és ezek 1 milliárd forint alatti végösszegét állította szembe a szolidaritási hozzájárulással. Aminek mértékét Papp László polgármester 2022-re mintegy 4 milliárd forintra mondta, 2023-ra vonatkozóan pedig várható 5 milliárd körüli összegről volt információja. Utóbbit Szűcs László, a polgármesteri hivatal gazdálkodási főosztályának vezetője 6,5 milliárd forintra pontosította, amitől „megállt a levegő a teremben”, ahogy Gondola Zsolt Zoárd (Civil Fórum Debrecen Egyesület) fogalmazott. Szerinte ezt az összeget „vissza kellene szerezni”. – Debrecen egy jól prosperáló város, van pénzünk, miért ne fordítsuk arra, hogy a költségek emelkedését részben vagy egészben mérsékeljük? Azért nem tudjuk ezt tenni, mert a központi kormányzat elviszi a pénzünket – jelentette ki. Azt javasolta, ne szavazzon most a közgyűlés a díjemelésekről, csak később, a kormánnyal zajló tárgyalások eredményének ismeretében.

A polgármester hangsúlyozta: a hatályos jogszabályok szerint kell eljárni és biztosítani a város működőképességét. Úgy vélte, ha a testület nem döntene a szóban forgó kérdésekről, akkor homokba dugná a fejét, és többek közt azt kockáztatná, hogy nem tudja majd biztosítani a gyermekek étkeztetését. – Nincs idő később dönteni – mondta.

– Valamennyi megyei jogú város sérelmezte a szolidaritási hozzáárulás jelentős növekedését a szövetség legutóbbi közgyűlésén. Közös nyilatkozatot fogadtunk el, amiben kezdeményeztük  az emelkedés megfékezését. A szolidaritási hozzájárulást rendkívül igazságtalan elvonásnak tartom, ez a helyi adóbevétel egy jelentős része, ami minden évben nő. Debrecen esetén a helyi adó különösen magas tétel; míg 2014-ben 10 milliárd forint volt, 2022-ben várhatóan 18,6 milliárd lesz, ebből kell a szolidaritási hozzájárulást befizetni a központi költségvetésbe úgy, hogy egyébként az önkormányzatoknak is jelentős többletterhelésük van. A rezsicsökkentés is részben az önkormányzati közszolgáltatásokat terheli, aminek kompenzációjában a megyei jogú városok nem tudtak eredményt elérni, de folyamatosan tárgyalunk a kormánnyal – tudatta Papp László.

A szociális ellátások kapcsán Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta: az önkormányzat komplex rendszert működtet, aminek a települési támogatás csak az egyik pillére. E téren Debrecen mesze többet ad, mint a legtöbb más város, nem csak egyszeri, hanem rendszeres segítséget nyújt, továbbá egyfajta mentorálást is végez, hogy a rászorulók maguk tudjanak javítani élethelyzetükön.

Ezek változnak

Húsz százalékot emeltek januártól a települési támogatásokra vonatkozó jövedelemhatárokon és az egyes támogatások mértékén is. Ez érinti a lakásfenntartási, az adósságcsökkentési, az iskolakezdési, a temetési támogatást, a kelengye- és a gyógyszertámogatást, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjtámogatást. A jövedelemhatárok emelésével az volt a cél, hogy ne essenek ki azok a támogatotti körből, akik az elmúlt időszakban például nyugdíj- vagy béremelés miatt több bevételhez jutnak. 

Közel harmadával emelkedett a gyermekétkeztetés térítési díja Debrecenben januártól a közgyűlés döntése nyomán. Megszavazta a képviselő testület, hogy az önkormányzati lakásokban élők 2023. január 1-től – külön szolgáltatási díjként – fizessék a társasházak közös költségét, a közös használatú helyiségek közüzemi szolgáltatási díjait, a takarítás díját, a síktalanítás, kertápolás és a lomtalanítás, valamint a bérlő helyett elvégzett karbantartási kiadásokat, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjat is. Átlagosan 18 százalékkal nőnek a temetői díjak. Emelkednek a parkolási díjak, újabb területeket vonnak be a díjfizetési zónába, továbbá megszűnik a zöld rendszámú autók ingyenes parkolása Debrecenben.

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában