2022.11.27. 15:30
Debreceni püspökök mondták el, mire volt a legnehezebb várni
Az advent nem a tétlenkedés időszaka!
Kocsis Fülöp, Fekete Károly és Palánki Ferenc
Forrás: Napló-montázs
Vasárnap fellobban az adventi koszorú gyertyáinak első lángja. E fény jelzi számunkra, hogy négy hetünk van még előkészíteni a szívünket a legnagyobb ajándék befogadására. Három egyházfőtől érdeklődtem, mit tehetünk azért, hogy sok külső csillogás nehogy elnyomja ezt az egyetlen, igazán lényeges fényt és szenteste már belőlünk világítson, s ne csak a szemünk előtt. Az advent a várakozás időszaka, ezért arra is kértem a református és a római katolikus püspököt, valamint a görögkatolikus érsek-metropolitát, hogy idézzen fel életéből egy olyan pillanatot, amikor ólomlábakon járt az idő és terhelő volt türelmesnek lenni.
– Ha kutatok az emlékeimben, hogy mikor volt nehéz a várakozás, nyomban a katonai élmények jutnak eszembe, amikor éjszaka őrt kellett állnunk – felelt Kocsis Fülöp a Hajdúdorogi Főegyházmegye görögkatolikus érsek-metropolitája. Így folytatta, az őrtornyokban elviselhetőbb volt ez, mert bár három óra múlva jött a váltás, de volt némi fűtés, s le is lehetett ülni. A fegyverraktáraknál ez az idő csak két óra, de ott végig állni kellett. Kegyetlen volt. Különösen télen, mínusz 15-20 fokban. Emlékszem egy fatalpú csizmára, amibe bele lehetett bújni, hogy ne fagyjon meg a lábunk. Ezt az őrséget senki sem akarta vállalni, én is mindig csak nehezen, de valakinek mégis oda kellett állni.
Aztán az idő lassú múlását néha stoppolásnál is megtapasztaltam. Legtöbbször jól sikerültek a stoppjaim, és legföljebb fél vagy egy órát kellett várni. De előfordult, hogy négy-öt órán át nem tudtam elmozdulni, s kicsit rossz érzés volt, ahogy integettem, de csak suhantak el mellettem az autók. Ez sem volt vidám dolog.
Az igazi, hosszabban tartó és örömteli várakozás azonban egyértelműen a karácsonyhoz kötődik bennem. Gyerekkoromban a szüleim mindig jelezték, hogy hányat kell még aludni. Egy naptárt is töltöttünk ki, amiben be kellett színezni a kockákat és láthattuk, hol tartunk. Meg az ünnepre kérhettünk valamit, mondjuk egy favillamost vagy kirakót, társasjátékot. Minden évben lerajzoltuk egy lapra az ajándékot és köré pontokat. A szüleink pirossal kiszíneztek egy-egy karikát, amikor valami jó cselekedtünk. Vagy épp magunk jeleztük, ha valamit piros pontra méltónak ítéltünk, megterítettük az asztalt, kiteregettük a ruhát, meg ilyesmi. Ezzel arra tanítottak, hogy a várakozás tevékeny legyen, gyűjtögessük a jó cselekedeteket. Valahogy mindig pont úgy jött ki, hogy karácsonyra tele lettek a körök. Zseniálisan csinálták ezt a szüleink. Hozzásegítettek ahhoz, hogy egyszerre örömteli és tevékeny legyen a várakozásunk – fogalmazott.
Az egyházfő ehhez köti az adventi tanácsát is: Ne tétlenül, hanem tevékenyen várjuk Jézus születését! Tartsuk észben, hogy az ajándékot – sajtocskát, tejet, túrót vagy akár aranyat, tömjént, mirhát –, ha az utolsó pillanatban akarjuk előszedni az iszákunkból, akkor nem biztos, hogy ott találjuk, akárhogy kutakodunk is benne. A várakozás ugyanis nem tétlenség, nem üresjárat, hanem cselekvő magatartás. Keleti egyházunkban a böjttel is összekapcsolódik, lemondásokkal lehet gazdagítani a készületet. Mindenképpen önmagunk formálása a feladat ebben az időszakban, hogy az önös, sokszor kicsinyes énünk, amely önmagában nem tudná befogni a végtelen Istent, minél nagyobbra táguljon. Egy jótett, akárcsak egy jó szó, mosoly segít, hogy nagyszívűek legyünk, hogy mire odaérünk a karácsonyhoz, be tudjuk fogadni a megszülető istengyermeket.
Tenni kell a tartalmasságáért
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke gyermekkorától kezdve szeretett tanulni és ez egészen máig elkíséri. Felidézte, a várakozás különösen akkor volt nehéz a számára, amikor a házi feladat vagy dolgozat beadása után ki kellett várni, míg a tanár kijavítja. Később a publikációra elkészített kézirat elbírálását, megjelenését várta hasonlómód. – Ilyenkor lelassult az idő és türelmetlenül vártam a végeredményt. Épp ezért mindig jobban szerettem a kollokviumot, mint a zárthelyi dolgozatot, mert a felelet után rögtön kiosztották az érdemjegyet, és tudtam, jöhet a következő lépés, egy újabb feladat, vagy a megérdemelt szabadidő – nyilatkozta.
Az advent kapcsán ő is a cselevésre hívta fel a figyelmet: ünnepre várni jó és akkor kerülünk egyensúlyba, ha a külső, tevékeny készülést támogatja a belső készülődés, hogy ünneplőbe öltözzön a lelkünk.
A Biblia is azt tanácsolja: „Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (JerSir 3,25-26) Másoknak és magamnak is kívánom, hogy az adventi rohanás közben találjunk csendes zugot, bensőséges elmélyülést, emberséges szavakat-gondolatot-verset-zenét, valami igazán lélekemelőt, ami egészen a szívünkig ér és személyesen eltalál. Ez általában nem jön magától. Tennem kell érte, meg kell adni a módját és a rangját a várakozás tartalmassá tételének. Várakozásunk módjával kell megvalósítani az érkező Úr fogadására kész életformát – emelte ki.
A jelennel készülünk a jövőre
A debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Palánki Ferenc az evangélium üzenetére irányította a figyelmet. Azt mondja Jézus: „Legyetek készen! ... mert nem tudhatjátok, mikor érkezik el Uratok.” Mit mondhatnánk el arról, hogy hogyan tudjuk magunkat fölkészíteni valami olyasmire, amiről Jézus azt mondja, hogy ez majd be fog következni? Nem tudjuk, csak azt, hogy „az Úr közeleg”.
Hangsúlyozta, ha föl akarunk készülni a jövőre, amivel kapcsolatban nagyon sok minden nem látható, és bizonytalan, akkor a leghelyesebb az, ha a jelennel foglalkozunk.
Nem a jövővel, és még csak nem is a múlttal, hanem a jelennel. Ha valaki igazán föl akarja magát készíteni a jövőre, vegye komolyan a jelent. Mert a jelenben adatnak meg azok a lehetőségek, amelyek fölkészíthetnek bennünket mindenre. A jelenben vannak meg azok a lehetőségek, hogy akár pillanatról pillanatra tehessünk valamit egymásért. Ennél jobban nem tudunk fölkészülni. Ha a jövőre föl akarunk készülni, akkor vessük bele magunkat a jelenbe. Azt mondja Szent Pál apostol, olyan értelemben a jelenbe, hogy nehogy elborítsanak bennünket az aggodalmak, vagy az élvezetek, hanem arra legyen gondunk, hogy hogyan lehetnénk mások javára.
A jelen sok lehetőséget biztosít a szeretetre, a jóságra, sőt a nagylelkű jótékonyságra is. Rengetegen vannak, akik sokat szenvednek a háborútól, a betegségtől, a szegénységtől, a testi-lelki nyomortól. Mindannyian, hívők és nem hívők is tudunk valamit segíteni a rászorulóknak. Így buzdít Pál apostol: „Jóságos emberségeteket ismerje meg mindenki, az Úr közel van!”
Nem közömbös, hogy mit hoz a jövő, de sokkal fontosabb, hogy milyen ember leszek ma! Meg kell mutatnunk, hogy ebben az embertelen világban is lehet (jó) emberként élni. Lehet szeretni! Jézus azért jött el erre a világra, hogy életével, szavaival, cselekedeteivel megtanítsa: embernek lenni isteni dolog.
Az Ő születésének ünnepére készülünk az adventi időben, tanúságot téve arról, hogy nem kell rettegő félelemmel tekintenünk a jövőbe, hanem a tőle tanult szeretettel élhetünk a jelenben, s ez a szeretet tesz igazán boldoggá – felelte megkeresésünkre. Végül szeretetteljes adventi készülődést kívánt mindenkinek.
HaBe
