Advent

2022.11.18. 11:58

A helyére került Debrecen karácsonyfája - videóval

Pénteken megérkezett a város fája a Kossuth térre, jelezve azt, hogy néhány nap múlva elkezdődik a karácsonyi várakozás ideje.

Forrás: Molnár Péter

Láncfűrészes tűzoltók jelentek meg pénteken nem sokkal 10 óra után a debreceni főtéren, ezúttal azonban nem katasztrófához riasztották őket. Debrecen karácsonyfáját konvojban szállították a város centrumába Józsáról, egy ott élő fiatal pár ajánlotta fel.

A szívet melengető akció látványa sokakat a főtéren marasztalt. Idősek, fiatalok és családok nézték, figyelték, ahogy a 15 méter magas örökzöldet játszi könnyedséggel emelete a magasba, vagy épp engedte földközelbe a daru. A legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy csak éppen erre jártak, de nagyon örülnek, hogy elcsípték ezt a különleges pillanatot.

Találkoztunk olyannal is, aki viszont céltudatosan érkezett a főtérre. A Szilágyi család már régen a naptárjába véste a dátumot. – Anyukám szólt, hogy most fog érkezni a fenyő, és mindenképpen szerettük volna megnézni – mondta el Szilágyi Zsanett, aki férjével Ferenccel, és kisfiával, Gergővel csodálta a tűzoltók munkáját. A szülők úgy nyilatkoztak: szeretnének a csemetéiknek olyan meghitt gyermekkort biztosítani, ami nekik is megadatott, így a karácsony ünnepére mindig lelkesen készülnek. A főtéri fenyőállítását közösen követik végig, otthonra mindig illatos örökzöldet választanak, és a családdal, nagyszülőkkel töltik az ünnepeket.

A tűzoltókon már nem fog ki a feladat

Amíg vártunk arra, hogy a tűzoltók a talpazatba illőre faragják a sok éves törzset, többekkel méláztunk el a szeretet ünnepéhez fűződő hálátlan feladatok soráról. Nagyokat sóhajtottak és erősen bólogattak a járókelők, amikor szóba hoztam: micsoda munka lehet tökélesre faragni egy ilyen hatalmas fát, amikor az otthonra választott fenyő is erősen megtépázza az ember idegeit.

Forrás: Molnár Péter

A megyei katasztrófavédelem szóvivője, Papp-Kunkli Nóra a helyszínen kérdésünkre elmondta: a faragást minden évben ugyanaz a tűzoltó vállalja. – Ma szabadnapon van, de így is vállalta a feladatot, és most elhozta magával a 13 éves fiát is, aki a hatalmas rutinnal rendelkező apukájának segíthet a munkában – mondta a szóvivő. Beszélt arról is, hogy a fa kitermelését is a tűzoltók végezték el. A hatalmasra nőtt örökzöld mellett egy melléképület is volt, emiatt külön óvatossággal kellett a területről kiemelni a fát. Ugyanakkor az is feladatot jelentett, hogy az áramszolgáltató szakemberek kiszakaszolják az utcán az elektromos vezetékeket, hogy a kivágott fát biztonságosan átemelhessék a tűzoltók.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában