Megbeszélés

2022.10.03. 16:07

Üzbég miniszter tárgyalt a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetemmel történő oktatási, kutatási és innovációs együttműködésről egyeztetett szombaton Üzbegisztán felsőoktatásért felelős minisztere, Abdukodir Toshkulov és Szilvássy Zoltán rektor. A tárcavezető felkérte az intézményt, hogy vegyen részt a most alakuló üzbég tudományos és technológiai klaszter munkájában.

Forrás: unideb.hu

Üzbegisztán kormánya és a Debreceni Egyetem tavaly a Magyar-Üzbég Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság 6. ülésén Budapesten írt alá együttműködési keretszerződést. A megállapodás nyomán az intézmény három területen – biotechnológia, gyógyszerészet és mezőgazdaság – nyújt tudományos támogatást, illetve az együttműködés keretében lehetőség nyílik, hogy az üzbég hallgatók és oktatók a Debreceni Egyetemen szerezzék meg a jelzett területek dinamikus fejlesztéséhez szükséges tudást - írja az egyetem honlapja.

A közös munka előrehaladásáról és a további együttműködési lehetőségekről egyeztetett szombati látogatása során Abdukodir Toshkulov, Üzbegisztán felsőoktatásért felelős minisztere és Shohruh Akbarov, a felsőoktatásért felelős minisztérium osztályvezetője Szilvássy Zoltán rektorral és Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgatóval.

– Ez a találkozó újabb lendületet adhat a tavaly aláírt megállapodás nyomán megvalósuló közös oktatási és kutatási tevékenységnek, illetve újabb kollaboratív lehetőségek nyílhatnak meg. A Debreceni Egyetem példaértékű munkát folytat az egészségipar, a biotechnológia, a gyógyszerészet és a mezőgazdaság területén, és ez nagy segítséget jelenthet az üzbég felsőoktatás fejlesztéséhez – hangsúlyozta Abdukodir Toshkulov. A miniszter örömét fejezte ki, hogy személyesen is találkozhattak a Debreceni Egyetem vezetőivel az elmúlt évek online találkozói után.

A tárcavezető beszámolt egy új üzbég tudományos és technológiai klaszter létrehozásáról is, amelyben számítanak a Debreceni Egyetem részvételére és a területen szerzett kiemelkedő tapasztalataira is. A közös munkához nagy segítséget jelent a DE által irányított Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter, amely a gyógynövényalapú gyógyszerfejlesztés, valamint a kismolekulás gyógyszergyártás technológiájának elsajátítása kapcsán biztosítja a tudásexportot.

Szilvássy Zoltán rektor a hirek.unideb.hu-nak elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy az üzbég miniszter személyesen tájékozódott és egyeztetett a további együttműködési lehetőségekről a két ország kormányfői szintű találkozója előtt.

– Kiváló a kapcsolatunk Üzbegisztánnal, az oktatási-kutatási témák, így közös képzések, hallgatói-oktatói mobilitás, kutatási együttműködések mellett az iparfejlesztést és innovációt szolgáló projektekben, illetve a klaszterrendszer üzbegisztáni meghonosításában is közösen dolgozunk – tájékoztatott az egyetemi vezető. 

A megbeszélésen szó volt még a Tashkent Vegyipari-Technológiai Egyetemmel, a Tashkent Gyógyszerészeti Egyetemmel, valamint a Tashkent Állami Agrár Egyetemmel tavaly kötött megállapodásokról, amelyek a kettős diplomát adó közös mesterképzést célozzák, valamint folytatták az egyeztetéseket arról is, hogy a Debreceni Egyetem képzései a jövőben Üzbegisztánban is elérhetővé váljanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában