A zavartalan működésért

2022.10.11. 11:50

Összefogtak a dolgozók, közösen tisztították meg a debreceni repteret

Mindent eltávolítottak, ami nem odavaló.

Forrás: Facebook / Debrecen International Airport

Befejeződtek a karbantartási munkálatok a debreceni repülőtéren, miután több táblaelemet is ki kellett cserélni a beton kifutópályán a korábbi erős forgalom miatt. A reptér hétfőtől újra indít és fogad járatokat.

A repülőtér munkatársai vasárnap közös erővel, úgynevezett FOD-szedési akció keretében tették szemétmentessé a területet

– tudatta a légikikötő hivatalos Facebook-oldala. 

Mint írták, a felújítási munkálatokból származó megnövekedett hulladékmennyiség megkövetelte a nagyobb számú emberi erőforrás bevonását, hiszen amellett, hogy a környezet óvásának érdekében is fontos a FOD összeszedése, repülésbiztonsági szempontból is elengedhetetlen.

És hogy mi is az a FOD?

A FOD (foreign object debris) a repülőtér mozgási területén (futópálya, gurulóutak, forgalmi előtér és azok biztonsági sávjain) belül található olyan tárgy, amelynek nincs operatív vagy légiforgalmi funkciója, és amely veszélyt jelenthet a légi járművek működésére. A leírtak alapján FOD lehet a betontörmelék-darab, fémdarab, műanyag flakon stb., tehát bármilyen olyan tárgy, amit más környezetben is szemétnek, oda nem illő tárgynak lehet minősíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában