Jótékonysági futás

2022.10.04. 10:08

Megígérte, teljesítette: az ukrán határig futott Péter a beteg kárpátaljai kislányért

A gyógypedagógusként dolgozó férfi összesen 122,3 kilométert tett meg a debreceni Nagytemplomtól a tiszabecsi ukrán-magyar határig. Ezeket a kilométereket is „áruba bocsátja” Klaudia gyógyulásáért.

A tiszabecsi határnál

Forrás: magánarchívum

Szombat reggel indult Péter a cívisváros, egyben az ország egyik ikonikus épülete elől. A következő település, amelyen áthaladt, örökre kedves marad számára, ugyanis Hajdúsámsonon a város elöljárói fogadták, akik egyrészt tudtára adták, hogy adománnyal támogatják a futását, másrészt egy ajándékcsomaggal és sok biztató, erőt adó szóval kedveskedtek neki. Az első szakasz Mátészalkán ért véget, a 38 éves férfi összesen 73,3 kilométert futott le aznap. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadta, ennek is volt köszönhető a kiegyensúlyozott, stabil teljesítés. 

Forrás: Magánarchívum

Másnap ugyanonnan folytatta az útját, 49 kilométer várt rá Tiszabecsig. Ugyan alaposan érezte az izmaiban a szombati, jóval hosszabb táv hatását, de az újabb ultramaratont is gond nélkül lefutotta. Mint elmondta, nagy segítséget jelentett neki, hogy az utolsó harminc kilométeren már nem volt egyedül, segítséget kapott a frissítésben, és minden további szükséges területen – a lelki pluszokról már nem is beszélve. Az a Czine Tamás kísérte ekkor, aki munkatársával, Szabó Zsomborral együtt videós beszámolót is készít az akcióról. 

Forrás: Magánarchívum

A célba érkezés pillanata nagyon érzelmes, katartikus volt. Egyrészt, mert a határnál Czine mellett a családja várta a jótékony sportolót, akiknek azért is hálás, mert az emlékezetes hétvége során sok mindenben támogatták, például a két szakasz közötti regenerációban is. Másrészt pedig azért, mert ekkor érte el a szimbolikus célját is a vállalás: Péter jelképesen „hazavitte” magával a kislányt, méghozzá annak a reményét kifejezve, hogy nemsokára egészségesen és anyagi biztonságban térhet vissza oda, ahová a gyökerei kötik. 

A jótékony sportoló ezt a 122 kilométert is „áruba bocsátja”, az adományok célja az, hogy a Klaudia számára – aki két éve elvesztette az édesapját – a gyógykezelések alatt biztosítva legyenek a megfelelő életkörülmények, mint például a higiénés feltételek és a megfelelő étkezés. Vagyis az, hogy semmiben se szenvedjen hiányt, és mindent megkaphasson, ami szükséges ahhoz, hogy újból egészséges legyen. 

Forrás: Magánarchívum

A kilométereket banki átutalással lehet megvásárolni, „örökbe fogadni” a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában