Öröm az ürömben

2022.10.02. 15:31

Lassabb ütemben fogytunk Hajdú-Biharban az országos átlagnál

Boldogító igenek viszont ritkábban hangzottak el az első negyedévben, mint egy esztendővel azelőtt.

Forrás: Illusztráció / Napló-archív

Hajdú-Bihar megyében 2022 I. negyedévében 1232 gyermek jött világra, és 1997 fő hunyt el. Az élveszületések száma 11, a halálozásoké 9,6 százalékkal kevesebb volt, mint 2021 azonos időszakában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Fókuszban a megyék című sorozatának legutóbbi kiadásából, mely immár az idei esztendő első negyedévének adatait is tartalmazza.

A születések és a halálozások egyenlegeként kialakult természetes fogyás 765 fővel csökkentette a megye lakónépességét, ez a veszteség 7,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint a 2021. I. negyedévi – olvasható az összefoglalóban. A természetes fogyás népességre vetített 1,5 ezrelékes megyei értéke az országos átlagnál (1,8 ezrelék) kedvezőbb volt.

Boldogító igenek viszont szintén ritkábban hangzottak el a vizsgált időszakban: 2022. január–márciusban 641 pár kötött házasságot, 12 százalékkal (91-gyel) kevesebb, mint 2021 azonos időszakában – írják.

Jelentősen kevesebb halálozás

Országos összevetésben elmondható, hogy 2022 I. negyedévében a halálozások száma jelentősen alacsonyabb volt, mint 2021 azonos időszakában. A csökkenés oka a Covid–19-járvány hullámainak tavaly év eleji magas bázisértéke. Az élveszületések száma jelentősen, a házasságkötéseké pedig enyhén visszaesett – állapítja meg a hivatal.

Mint írják, 2022 I. negyedévében Magyarországon 19 688 gyermek született, 12 százalékkal kevesebb, mint 2021 azonos időszakában. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a Covid–19 elleni védőoltás vélt mellékhatásai miatt a nők egy része elhalaszthatta a gyermekvállalást – olvasható a KSH kiadványában. A visszaesés az összes megyében tapasztalható volt, a legkisebb mértékben Heves (0,8 százalékkal), a legnagyobb mértékben Békés megyében (21 százalékkal), továbbá Tolnában és a fővárosban (egyaránt 20 százalékkal).

A születések és a halálozások számottevő csökkenése mellett a természetes fogyás a 2021. január–márciusi 21 299 fővel szemben 18 százalékkal kevesebb, 17 502 fő volt. A születések és a halálozások egyenlege az ország valamennyi megyéjében és Budapesten is népességfogyást eredményezett. Az egy évvel korábbihoz képest a népességfogyás csak Zala (11 százalék) és Békés megyében (8,5 százalék) nőtt. A legnagyobb mértékű csökkenés Komárom-Esztergom (36 százalék) és Pest megyében (35 százalék) volt, természetes szaporodásról azonban ezekben a megyékben sem beszélhetünk. A természetes fogyás népességszámra vetített értéke 3,0 és 0,9 ezrelék között változott, Nógrád és Békés megyében volt a legkiemelkedőbb, Pest megyében pedig a legalacsonyabb.

2022 I. negyedévében 10 290 pár kötött házasságot, számuk 14 százalékkal, 1708-cal volt kevesebb az egy évvel korábbi magas bázisnál. A házasságkötések száma országszerte csökkent, legkisebb mértékben a fővárosban (2,0 százalék) és Vas megyében (2,2 százalék), legnagyobb mértékben pedig Fejér megyében (30 százalék) – ismerteti a statisztikai hivatal. 

HBN
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában