Tökéletes hétvégi program

2022.10.04. 10:39

Fuss, kocogj, sétálj a Nagyerdő madaraiért!

Egy kis mozgás nem árt, főleg, ha jótékonysági eseményhez kapcsolódik.

Illusztráció

Forrás: MW-archív

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület immár öt éve folyamatosan, télen-nyáron igyekszik felhívni a cívsvárosiak figyelmét a természet és a környezetvédelem fontosságára. Teszi ezt többek között az egyesület tagjai által készített és fenntartott madáretetők-madáritatók gondozásával. Ezen kívül évente két alkalommal, a madáretetési szezon kezdetén és végén megszervezi a figyelemfelhívó, jótékonysági programját. Az idei második megmozdulást október 8-án, szombaton rendezik meg. – Azok, akik korábban már részt vettek programunkon, jól tudják, hogy családias és természetbarát közösség várja őket. Minden rajtszámmal rendelkező és távot teljesítő sporttársunk madaras oklevélben részesül – ígérik a szervezők.

A regisztráció és részvétel ingyenes. Jelentkezni az egyesület honlapján lehet. Gyülekező október 8-án 9 és 10 óra között a Köztemető 3-as kapuja melleti kerítésnél. A résztvevők másfél, két és fél, öt és hét kilométeres távokat teljesíthetnek. 

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület ezzel az eseménnyel kapcsolódik a Nagyerdő Napja című programsorozathoz. A Debreceni Nagyerdőt 1939. október 10-én, 83 évvel ezelőtt az országban elsőként nyilvánították védetté – hangsúlyozzák közleményükben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában