Ünnep

2022.10.20. 17:38

Fél évszázada elsőként tárta ki kapuit a gyengénlátók iskolája

A kerek születésnap alkalmából magnóliafát ültettek és márványtáblát is avattak.

Forrás: Kiss Annamarie

A Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezte meg jubileumi ünnepségét csütörtök délelőtt. Az intézmény vezetője, Kalmár Péter köszöntőjében arról beszélt, most meg kell állni egy pillanatra és számot kell vetni az intézmény múltjával, jelenével és jövőjével.

– 1972. szeptember 27-én a Gyengénlátók Általános Iskolája és Nevelőotthona megnyitotta kapuit. Az indulásától kezdődően a mai napig kiemelkedő színvonalon, az adott kor kihívásainak megfelelve végzi oktató és nevelő munkáját. Az intézményünknek és a Debreceni Tankerületi Központnak is fontos célkitűzése, hogy minden tanuló és gyermek azonos feltételekkel részesüljön a számára leginkább megfelelő iskolai ellátásban – hangsúlyozta az intézmény vezetője. 

Hozzátette, 2018-tól kezdődően az országos beiskolázással gimnáziumi képzést indítottak el a látássérült tanulók részére.

– Ez új perspektívába helyezte az általános iskolák működését, hiszen új cél fogalmazódhatott meg a tanulóink számára: lehetőséget nyújt azon látássérült diákoknak, akik más intézményben nem tudtak megfelelően teljesíteni. Ezzel új esélyt kap a jövőjük – mondta elérzékenyülten Kalmár Péter. Majd azzal zárta, hogy büszkén elmondhatja, az iskola történetében második alkalommal, a 2021/22-es tanévben a tanulók sikeres érettségi vizsgát tettek.

A fontos elsők

Dicsérő szavakat intézett az iskola felé a Debreceni Tankerületi Központ szakmai helyettese, dr. Vántus Andrásné. – Szeretem az intézményeink ünnepeit, hisz közös tőről fakadnak, de mindig megjelennek az iskolák egyediségei és egyéni arculata. Minden évforduló mérföldkő a visszatekintésre, értékelésre vagy esetleg újratervezésre készteti az intézményi közösséget. Az iskola lelkét az elmúlt ötven év munkáihoz és sikereihez a diákok, a tanárok, a benne dolgozók, továbbá a szülők közösen adták – hangsúlyozta. 

Kiemelte, hogy a Debreceni Tankerületi Központnak óriási büszkeség, hogy ilyen nagy múltú intézménnyel rendelkezik, ugyanis ez az iskola volt Magyarországon az első, ahol a gyengénlátó gyerekek tanulhattak, és négy évvel ezelőtt gimnáziumi képzés is elindult.

Az esemény részeként egy magnóliafát is elültettek az iskola udvarán, mellyel együtt egy időkapszulát is a földbe raktak. Az intézményben tanuló gyerekek és tanárok saját készítésű tárgyaikat, rajzaikat tették bele, majd egy márványtáblát helyeztek a facsemetéhez, mellyel a jubilálásra emlékeznek. 

ND

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában